Lánnyá válik, meghajol

A színpadkép egyszerűségében nagyszerű: a masnival átkötött nagyméretű dobozok nemcsak az ajándékozás örömét és titkát mutatják föl plasztikusan, hanem játszani is lehet – bennük és velük; ráadásul látványos és szeretnivaló egységbe foglalják a sokféle bábtechnikával színpadra állított, a klasszikus motívumokra, elemekre (pl. keresés, vándorlás, a főhőst segítő és akadályozó szereplők) építő, kicsit „eklektikus” mai mesét. (A szerző egyrészt működteti a mesehagyományt, másrészt mi másra: a saját fantáziájára támaszkodik.) A színház törvényei szerint itt minden percről percre átalakul, jelentést vált – minden erőlködés nélkül: ha a Bagoly bújik belőle elő, akkor a díszlet-doboz már nem doboz, hanem szerkesztőségi iroda; ha Harmadik Hepcia Patkánykirálynő, akkor szerkesztőségi raktár, ahol az újságok régi példányait őrzik. De akár közlekedési eszköz is lehet – ahogy megkívánja a játék.

Németh Márta, Krucsó Rita, Császár Erika

Arról nem beszélve, hogy az összesen tíz szereplő életre keltéséhez mindössze három színészre van szükség. Az előadást „emberi valójában” útnak indító, mert a nagy készülődésben, egymásnak feszülésben, csetlés-botlásban a születésnapi köszöntést persze hogy rosszul előkészítő  Dodó-Lea bohócpáros – Németh Márta és Császár Erika – több figurát mozgat láthatatlanul a történetben, a doboz-kulisszák mögött, alatt. (Akkor most ők rontották el – vagy Naplopó a ludas? A születésnap-lopó. Is-is. Apró tanítás, nem csak gyerekeknek: összjáték nélkül – vagyis egyedül – nem megy.)

A címszereplő plüssmackóval hol egylényegű, hol tőle elkülönülő Krucsó Rita pedig egészen különleges, finom és árnyalt játékot mutat be úgy, hogy szinte végig a színen kell lennie. A Mackó-Rita kettősben benne van a megölelhető játékmackójával dünnyögő – a mackót természetes módon eleven lénynek tekintő – kisgyerek elmélyülésre való készsége, játékos kedve, magányföloldó és átlényegülő képessége. Lehetetlen „tetten érni”, hogy mikor és hogyan lehel lelket a játékmackóba a bábszínész, mindenesetre mintha egy-egy apró kézmozdulat, alig-érintés elég volna ahhoz, hogy a mackó (sőt, Mackó)  életre keljen: eleven és abszolút önálló személyiségként mozogjon a játéktérben. (Rita kezében.) Ha mackó, akkor Milne és Karinthy, Róbert Gida és Micimackó (koppan a feje szegénynek a lépcsőfokokon); akkor is ők, ha nincsenek jelen. Benne vannak a hagyományban. Az a finoman karcos szeretet, az a naiv bölcsesség és derű, amely a Micimackó világát jellemzi, ott csillog – akár szerzői tudatosság nélkül – a Mackó születésnapjában is. Lehet, hogy pont az a bizonyos csekély értelem egyenlő a bölcsességgel.  A történetben érték a tudás (Mackó olvas, Harmadik Hepcia nem; azért hepciáskodik), abban pedig egyenesen van valami megható, hogy Mackó az ómódi nyomtatott sajtóhoz fordul információért, régi újságpéldányokat keres, amikor elhatározza, hogy fölcsap detektívnek, és elveszett-ellopott születésnapja nyomába ered. Íme, még egy hagyomány: a detektívtörténet. (Azok az óvodások, akiknek a társaságában végignéztem az előadást, élénk érdeklődéssel követték az eseményeket – a játékba hozott napilap-példányok láthatóan nem voltak számukra ismeretlenek.)

Krucsó Rita

A mese természetesen jól végződik. Szegény melák-óriásbáb Naplopó nem gonosz egyáltalán – csak magányos nagyon. Ezért gyűjt születésnapot; hiába. Hiszen a jó születésnaphoz is legalább ketten kellenek: a felköszöntő, és akit fel lehet köszönteni. Az se baj, ha egyszerre több az ünnepelt.

Az előadás egyik legszebb pillanata, amikor – már a tapsrendnél, mint valami átmeneti rítusban – Krucsó Rita lánnyá válik megint: leereszti, kibontja két „mackófülét”, a játék kedvéért gombócokba föltekert  hosszú copfjait. Meghajol a plüssmackó is.

Veres András: Mackó születésnapja

Mesebolt Bábszínház, Szombathely

Dramaturg: Gimesi Dóra

Tervező: Mátravölgyi Ákos

Rendező: Kovács Géza

Szereplők: Császár Erika, Krucsó Rita m. v., Németh Márta