Szárnyra kelni

Mint mindig, a Vaskakasban most is világot építenek az új bemutató köré. A fogadótérben nyugágyak, tengerparti képek várják a gyerekeket, az üdvözlésből kiderül, Nápolyba érkeztünk. A kisteremben játszani lehet, macskákkal, madarakkal. Sokféle módon ébred a kíváncsiság felnőttben, gyerekben, mire elkezdődik az előadás.

A Gimesi Dóra által (Luis Sepúlveda könyvének nyomán) írt darab két történetet fon egymásba: egy gyerekeknek szóló mesét és egy felnőttekről szóló történetet. Az előbbiben egy vergődő sirály és egy macska találkozik, és a tenger olajfoltjaitól mérgezett madár kétségbeesésében a rá vadászó macskára bízza kiköltendő tojását. Ettől a macska úgy meglepődik, hogy ellenvetés nélkül megígéri nemcsak azt, hogy kikölti a tojást, hanem azt is, hogy felneveli a fiókát. Csak az ígéret kimondása után döbben rá, hogy mi is szaladt ki a száján, de ekkor már késő: a sirály halott, és a kimondott szó még a macskát is kötelezi.

Az igazi nehézséget nem is a tojás megóvása jelenti - bár egy ellenlábas komikus macska páros igen csak feni rá a fogát -, hanem az, hogyan tudja megtanítani az életre a tojásból előbújt fiókát a pótmama szerepre vállalkozó macska. Eleinte azt gondolja, legjobb, ha mindent megmutat neki, amit egy macskának tudnia kell - ezért aztán vadászni tanítja. És a hálás kismadár egyre ügyesebben utánoz is mindent, amit csak lát és hall: a nyávogást éppúgy, mint a lopakodó lépteket. (A kedves humorú jelenet Vuk és Karak első vadászatát juttathatja az eszünkbe Dargay Attila rajzfilmjéből.) Ám mire derék macska válna a sirályfiókából, a macska ráébred, hogy nem ez volt a feladat, a kis sirályt nem vadászni kell megtanítania, hanem arra, amire született: repülni.

Nekilát hát, hogy megtanítsa arra, amit maga soha nem tapasztalhat meg. Először a pókhoz viszi el, neki mégis csak több köze van a repüléshez, de az néhány kifacsart bölcsességnél többet nem tud nekik mondani. A sok locsogás mégis ad egy ötletet a macskának: tovább mennek a könyvtárba, ahol egy Leonardo da Vinci-rajz alapján elkészítik a repülőszerkezetet. Az előadás egyik legmulatságosabb része az, amikor a kismadarat a Leonardo-féle szárnyakkal felszerelve röptetni próbálja pótmamája. A sirályfióka engedelmesen csapkodna a műszárnyakkal, de minduntalan a földre zuhan. És amikor kétségbeesetten könyörögni kezd a macskának, hogy hagyja őt inkább macskává lenni, a macska ráébred a fájdalmasan egyszerű leckére: nem kell mást tennie, mint rábízni neveltjét a saját szárnyaira, és elengedni őt.

Ujvári Janka, Badacsonyi Angéla

Ennek a mesének adja a keretét a felnőtt történet: egy fiatal lány (Badacsonyi Angéla) hazatér a beteg édesanyjához (ő a macska gazdája), hogy gondoskodjon róla. Közben csak telefonon tartja a kapcsolatot a külvilággal. Gondjai vannak a munkahelyével, és a szerelme is szakít vele. Végül édesanyja (Ujvári Janka) arra biztatja, induljon vissza a világba, járja a saját útját, fiatal és szép, rengeteg beváltatlan lehetőség vár még rá. Repüljön ki a családi fészekből, ő pedig majd csak boldogul nélküle is. A két történet jelenetei váltogatják egymást, mígnem az előadás tetőpontján, a szárnyra bocsátás jelenetében összemontírozódik a két elválás.

Bartal Kiss Rita tervező kezdetben száradó fehér ruhákkal, terítőkkel aggatta tele a színpadot, ezek szolgáltak paravánként, amelyek először elrejtik a nézők szeme elől, hogy ugyanaz a két színész mozgatja az állat-mese bábjait is, akik az ember-szerepeket játsszák. Később anya és lánya leszedik a száradó ruhákat, és a színészek a háttérben lógó gyönyörű drapériák új meg új elrendezéséből alakítanak ki újabb játéktereket, alkalmi paravánokat a bábok számára. Aztán később már ennyi jelzésre sincs szükség, a hagyományos (bár eredeti módon alkalmazott) paravános bábszínházi forma fokozatos lebontásával végül természetessé vált, hogy az emberi történet szereplői és az állatmese mozgatói azonosak, a két történet helyszíne ugyanaz és mégis más. És az utolsó jelenetben, amikor egymásba olvad a két történet, elég egy-egy mozdulat a játékosoknak, hogy az egyik szerepből a másikba váltsanak át.

Ujvári Janka, Badacsonyi Angéla

Amíg a bábok magyarul beszélnek az előadásban, addig az ember-szereplők mindvégig olaszul szólalnak meg. Kézenfekvő az ötlet, mert Olaszországban (sőt Nápolyban!) játszódik a történet, de ezen túl azt is sugallja, hogy a gyerekek jobban értik az állatok világát, mint a felnőttekét. De talán kicsit túl sokat, túl hosszan beszélnek idegen nyelven egy alapvetően kisgyerekeknek szóló előadásban. És a felnőtt történet is kicsit hangsúlyosabb is a kelleténél... hisz hol van ez még, hiszen még ott kuporognak előttünk, a Vaskakas szebbnél szebb párnáin, integetnek, megkönnyebbülten visszaintünk... kicsik még...

Igényes, szép előadás született Győrött. Köszönhető ez a jó történetnek, a két remek bábjátékosoknak, a szép látványvilágnak és az eredeti módon használt bábszínházi formának. Az előadás záróképében a lakás falán látható kép fényes holddá változik át, amely körül kigyúlnak a csillagok. Az anya, ölében a macskával ül a fotelben, és nézi, hogy a sirály az eget ostromolja. Aki marad, arra a magányos csillagok néznek vissza. Aki útra kel, az a kozmosz végtelen távlatait veszi a birtokába.

Repülési lecke kezdőknek

Vaskakas Bábszínház, ESzMe produkció

Író: Gimesi Dóra

Tervező: Bartal Kiss Rita

Zene: Rab Viki

Rendező: Tengely Gábor

Szereplők: Ujvári Janka, Badacsonyi Angéla

További írások az interneten:

Fábián György (Kisalföld)