Közös szavakból külön világok
Szabó Borbála-Varró Dániel: Líra és Epika - Budapest Bábszínház
Bár Szabó Borbála és Varró Dániel darabja, a Líra és Epika elnyerte a 2008/2009-es évad legjobb új magyar drámájának díját, recenzió alig jelent meg róla. Az internetes keresők négy írást találnak, amely a nyíregyházi ősbemutatóval foglalkozik (amely a KoMa társulattal koprodukcióban valósult meg), és csupán kettőt, amely a Budapest Bábszínház 2009 májusában színre került produkciójáról szól. Pedig ezt neves színházi személyiség, Mácsai Pál rendezte. És a tavalyi évad egyik legjobb gyerekelőadásának tekinthető, nem kis részben Bagossy Levente remek bábjainak köszönhetően.
Aki a Budapest Bábszínház bemutatójából ismeri meg Líra és Epikát, nem biztos, hogy az évad darabjának tartaná, ugyanis az előadás alkotói elfogulatlan (gyerek)színházi szemmel tekintettek a szövegre, és önértékeinek hangsúlyozása helyett inkább a játék lehetőségeit keresték meg benne. Ez azt is jelenti, hogy - a gyerekek befogadókészségére is gondolva - nagyon jó ízléssel, de nagyon alaposan meghúzták a szöveget, és minden olyan részletet kihagytak belőle, amikor a nyelvi értékek kezdenek eluralkodni (és néhol öncélúvá válni) benne. Így a bábszínházi változat nagyon ügyesen elrejti, hogy Szabó Borbála és Varró Dániel darabja lényegében irodalmi traktátus, és valójában stílusjátékok sorozatából áll.
Ezzel viszont felerősödik a szerelmi történet, amely alapszerkezetében a Leonce és Lénára hajaz: két birodalom, Líria és Epikum uralkodói össze akarják házasítani gyermekeiket, Líra herceget és Epika királykisasszonyt, akik - családjaikkal is vitatkozva - végül annak rendje és módja szerint egymásba szeretnek. Közben dúl a háború a két ország között, és a címszereplők körül a két udvar furcsa figurái kerengenek, akiket (Licencia és Próza márki ravaszdi furcsa hazugságokból születő szerelmi párosát leszámítva) nem igazán sikerült a szerzőknek a cselekmény szolgálatába állítaniuk. (A főhősök segítőiként vagy ellenfeleiként nem kapnak szerepet, és mellékcselekményszálak sem kapcsolódnak hozzájuk. Tehát történet helyett inkább csak helyzetek vannak a darabban, és ez is a verbális rétegre tereli a figyelmet.)
De a nagyon jó érzékkel kezelt verbális anyag a Budapest Bábszínház előadásában erős mondanivaló hordozójává válik. Némileg elhalványodnak a szó- rím- és stílusjátékok és az egyéb verbális ötletek, megerősödnek viszont a beszéd mélyén megbúvó emberi problémák. Nevezetesen az, hogy hiába akarják nagyjából ugyanazt a két birodalom lakói, ahogy erről beszélnek, az menthetetlenül eltávolítja őket egymásból, sőt egymás ellenségeivé is teszi őket. Közös szavakból teljesen különböző világok születnek. És mivel mindkét birodalom lakói beszéd(- és gondolkodás)módjuk foglyai, képtelenek felfogni, sőt meghallani azt, amit valójában a másik mondani akar. Ebből dühödt előítéletek és ellenségeskedések születnek. (Mintha nagyon finom játékossággal, konkrét utalások nélkül a mai magyar társadalom lelkiállapotát is felvázolná ezzel az előadás.)
Az örökös hadakozás természetesen nem vezet sehová. Az igazi áttörés a szerelemben születik meg, amikor a két fiatal mintegy rácsodálkozik egymás beszédmódjára, és így arra a sajátos világlátásra is, amely a nyelvben nyilvánul meg. Líra herceg egyre elragadtatottabban olvassa a száraz krónikában rögzített hajdani köznapi történéseket, Epika királykisasszony pedig egyre elbűvöltebben hallgatja ezeket a szétfoszló helyzetekből kibomló szóképláncokat. Így arra éreznek rá, hogy a nyelv az időbeliség és a pillanatnyiság megragadására is kiválóan alkalmas (az előbbi nyilván az epika, az utóbbi pedig a líra feladata), és ez a kétféle szemléletmód nemhogy kizárná egymást, hanem nyilván csak egymást kiegészítve építhetnek teljes világot. Ezen a ponton a Szabó-Varró páros nemcsak az epika és a líra természetéről, hanem a világról való gondolkodás (és beszélés) lényegéről is sokat megsejtet a gyerekekkel, így nagyvonalúan megfeledkezhetünk korábbi csúsztatásaikról, amikor inkább a vers és a próza sajátosságairól példálóztak.
Mácsai Pál rendezőként vélhetően a szöveg játékosságát értékelhette a legtöbbre, így az előadásában is alapvetően a játékosságra törekedett, ehhez igazította magát a bábszínházi formát is. Amikor a nézők érkeznek, a színészek már a színpadon vannak, asztalok körül ülnek, és különféle játékokat játszanak. Ebből a helyzetből szinte észrevétlenül születik meg az előadás: két asztalt egymás mellé tolnak, ezek fogják jelképezni a két birodalmat, és a színészek játékok helyett bábokat vesznek a kezükbe, hogy velük játszva meséljék el a nagy háborúság és az azt megszüntető nagy szerelem történetét.
A játékötletek egyszerűek és szellemesek. A békítő gesztusnak szánt esküvő meghiúsulásakor például szétfűrészelik a két asztalt összekötő pallót, amit előtte gondosan odaszögeltek. Zenei játékból születik meg a szerenád, amit Líra herceg ad Epika királykisasszonynak, majd egy pici létrán mászik fel a lány erkélyére, és amikor beesik a mellvéd mögé, akkor a papírhold jelenti be, hogy „vége az első felvonásnak, / aki percelvonásban / szenved vagy más efféle tünetben, / az enyhítheti a szünetben."
A színészek végig láthatók a színpadon, így nem csak az tűnik fel, hogy milyen remekül mozgatják a bábokat, hanem az is, hogy milyen nagy élvezettel vesznek részt a játékban. A pici bábok a bunraku technikára emlékeztetnek, igazán akkor képesek virgonc mozgásra, amikor ketten mozgatják őket, de a történetnek annyi a szereplője, hogy több bábszínész már nem férne el a játékot szervező két asztal körül, ezért többnyire egy-egy bábjátékosra jut egy-egy figura. De így is teljes életet képesek adni nekik.
Bagossy Levente bábjai gyönyörűek. A darab irodalmi alapötletével összhangban Bagossy papírfigurákat tervezett: fából készített, a főbb ízületeknél mozgatható mechanikai vázra applikálta nátronpapírból és hullámpapírból a bábok testét. Az aprólékosan megmunkált bábok karakteres testalkatot és egyedi, gazdag fantáziával megalkotott öltözékeket kaptak. És bár az arcok - a ruhákhoz és a kezek finom plasztikájához mérve - elnagyoltak némileg (különösen a szemek), de a különböző fényekben mozogva olyan elevenekké lesznek, amit ritkán látni még egészen kiváló báboknál is. Az előadás lényegében egyszínű, barnás-sárgás képzőművészeti világa azt sugallja, hogy egy egynemű világban is milyen végtelen mélységek rejlenek. (Szerencsére az előadás úgy használja a Játszó-teret, hogy minden néző közel kerülhet a pici bábok intim világához.)
Mácsai Pál bábszínházi meghívásának legnagyobb eredménye (azon a nem elhanyagolható tényen kívül, hogy kiváló előadást rendezett), hogy nagyon jó színészi formába hozta az előadás szereplőit. Ennyire egységesnek, ennyire jónak egyik másik előadásban sem láttam a Budapest Bábszínház társulatát.
Szabó Borbála-Varró Dániel: Líra és Epika
Budapest Bábszínház
Tervező: Bagossy Levente
Zene: Darvas Ferenc
Dramaturg: Gáspár Ildikó
Rendező : Mácsai Pál
Szereplők: Erdős István, Simándi Anna, Karádi Borbála, Ács Norbert, Beratin Gábor, Hárai Ágnes, Gyurkó Henrik, Kovács Marianna, Bercsényi Péter, Pethő Gergő, Tatai Zsolt, Erdei Juli, Giovannini Kornél
Turbuly Lilla: Líriában valami készül
