Kendő-origami

Prof. Krzysztof Rau Európa-szerte ismert lengyel rendező. Igazgatta a Bialystoki Bábszínházat, és vezette a 3/4 Zusno társulatot, amely 1996-ban Magyarországon is nagy sikert aratott (nemcsak az Unima fesztiválon léptek fel, hanem néhány hónappal később a MU Színházban is bemutatták virtuóz előadásukat). A győreikkel való közös munkája általában workshoppal indul, ami nagyszerű továbbképzési lehetőséget teremt a színészek számára (Rau pedagógiai hajlamát jelzi, hogy ő hozta létre a bialystoki főiskola bábszínházi szakát). A workshop alatt készült etűdök a munka következő fázisában előadássá formálódnak. Ez történt első találkozásukkor, melynek eredményeképp született A világ teremtésnek nyolc napja című előadásuk, amely hasonlóképp tárgyanimáció volt, mint a mostani bemutatójuk.

A nézőtér felől érkezik a négy játszó. Amikor észreveszik a színpadot, érdeklődve-furcsálkodva megállnak. Fent szanaszét szórt fehér zsebkendők, kendők, terítők, lepedők. Valami vonzza a játszókat a különös halomhoz. Az egyikük leveti a cipőjét, mintha csak áhítattal lehetne közelebb lépni a még élettelen tárgyakhoz. A többiek követik őt, aki már kezébe is vette az egyik zsebkendőt, csomót kötött rá, és mozgatni kezdte, mintha szárnyak verdesnének. És máris életre kel egy madár. Így veszi kezdetét a fehér tárgyak varázslatos, mulatságos átváltozása.

A Metamorfózisban zsebkendők, terítők, lepedők változnak át különféle tárgyakká, élőlényekké, figurákká. Az előadás alapja egyfajta manuális ügyesség-készség. Párhuzamként az origami juthat eszünkbe, azzal a nem csekély különbséggel, hogy míg a papírnak van némi szilárdsága, a hajlékony textíliáknak az animátorok adnak tartást. De egyértelműen összeköti a kétfajta „technikát" az, hogy mindkettőben véges számú eljárás segítségével építhető fel egy végtelenül gazdag világ. A Metamorfózis is néhány egyszerű eljárásra épül: a textíliák csomózására, sodrására, föltekerésére, áthajtására, hajlítására, de ezeket úgy használják a játszók, hogy minden egyes átváltozás meglepetést tartogat, ráadásul különös helyzetek, izgalmas játékok bomlanak ki belőlük.

Mert a Metamorfózis nem a „kendő-origami" technikai bemutatója, hanem igazi színházi előadás. Ugyanis a tárgyak és a figurák nemcsak megformálódnak, hanem életre is kelnek. Ezt biztosítja a szereplők eleven játékkedve (és oldottságában is koncentrált színpadi jelenléte), amellyel belevetik magukat az előadásba.

Ugyanakkor a Metamorfózis többfajta játékkonvencióra épül, amelyeket egyrészt nagyon pontosan határoz meg a rendezés, másrészt a köztük zajló átmeneteket is világossá teszi. Az előadás indításában, a madarak „megszületésében" majd csapattá formálódásában klasszikus tárgyanimációt látunk, ahol a formálódó, életre kelő tárgyak a fontosak, és maguk a mozgatók a háttérben maradnak. De vannak olyan részletek (például Siva megidézésekor), amikor maguknak a szereplőknek a testéből formálódik meg a színpadi kép. Máskor a tárgyanimáció és a „testanimáció" együtt jelenik meg. Ilyen például az a játék, amikor a kendőkből megformált kígyókból - a szereplők mozgásával kiegészülve -megformálódik és lassan mozogni kezd a Laokoón szoborcsoport. Más jelenetekben a kendők és a testek együtt teremtik meg a figurát. Ilyen például az elefánt, ahol is a fehér textíliák adják az óriás állat fülét és ormányát, testét pedig a szereplők dobogó járása idézi meg. Több olyan részlete van az előadásnak, amely a tárgyanimáció és a vele való együttjátszás igazán virtuóz képességét igényli.  Ilyen például a kakasvidal megjelenítése. Ugyanakkor vannak olyan jelenetek is, ahol maguknak a szereplőknek a játéka lesz fontos, és a kendőkből pusztán a színészi játékot kiegészítő eszközök, kellékek formálódnak meg. Ilyen például az előadás „esztrád" része, ahol is a kendőkből különféle hangszerek, illetve mikrofonok lesznek, amit önfeledten vesznek használatba a játszók.

A Metamorfózis legfőbb mozgatója a szereplők játékkedve. Játszanak a tárgyakkal, de játszanak egymással is. Játék például az előadás elején, ahogy megszületik az első madár, de közös játék az is, ahogy az újabb szárnyasok madárrajjá formálódnak. Aztán az egyik galamb kimarad a körből, és hiába ágaskodik mozgatója, nem tud visszakerülni oda. Ekkor sértődötten elvonul, és új játékba kezd. Ez viszont a többieket készteti arra, hogy új játékba kezdjenek. Ebben az értelemben a szereplők kapcsolatainak pulzálása szinte végig feszültségteremtő eszközként van jelen. Ezért tér vissza annyiszor a játékban a vetélkedés, a küzdelem, a párvidal mozzanata. (A kakasvidal mellett az egyik legemlékezetesebb részlet a bikavidal, ahol sokfajta módon formálódnak meg a bikák, és a küzdelem is tartogat meglepetéseket.)

Az előadás az etűd dramaturgiára épül, az egyes részek legfeljebb tematikai egységekké szerveződnek, de nem követnek semmifajta lineáris szerkezetet. Ez nyilván nagyobb szabadságot teremt az asszociációk számára, akadnak is bőven meglepő átváltozások az előadásban. Hiányérzetként legfeljebb annyi fogalmazható meg, hogy a nagyobb szerkezet, az átfogóbb építkezés hiánya nem jelöl ki egyértelmű arányokat az előadásban, ezért némely részletet talán túlságosan hosszan kibontottnak érzünk, míg más ötletek csak egy villanásra jelennek meg.

Metamorfózis (Fehérvarázs)

Vaskakas Bábszínház, Győr

Zene: Robert Łuczak

Koreográfus: Tadeusz Wiśniewski

Író, rendező: Prof. Krzysztof Rau

Játsszák: Kocsis Rozi, Rab Viki, Ragán Edit, Szúkenyik Tamás