Tréningruhás kalandvágyás

Az első foglalkozáson Bakó Tamás nem sajnálta az időt a bemutatkozásra, hogy minden egyes jelen lévő hátterét és a kontakttánccal kapcsolatos tapasztalatait megismerje. Az ugyanabból a nyíregyházi művészeti szakközépiskolából érkező, de különböző évfolyamokba járó, ezért mégsem homogén közösséget nyugodtan, fokozatosan juttatta el a nem mindenki (például balettot táncolók) számára evidens kontakt táncos improvizációba való belekóstolásig. A röpke foglalkozás teljes ívet rajzolt: a középső, fizikai-testi tapasztalást követően a workshop vezetője a bevezető-bemutatkozó beszélgetéshez hasonló kíváncsisággal kérte a résztvevőket, hogy reflektáljanak a megélt belső történéseikre, az új vagy újra megtalált érzésekre és tapasztalatokra.

Bakó Tamás odafigyelve, egy irányba mutató feladatokkal, egyre nagyobb testfelületet befogó érintéseken keresztül igyekezett a kontakt táncon alapuló improvizáció lényegét felvillantani. A bemutatásba rövid történeti-elméleti magyarázatokat is fűzött, hogy a táncos ne csupán a saját mozgó testére figyeljen, ne csak tapasztaljon, hanem közben gondolkozzon is mindarról, amit éppen csinál. A finoman, ugyanakkor lazán bemutatott feladatok biztonságot adtak, s a véletlenszerűen összekerülő párok nyugodtan és egymásra figyelve tapasztalhatták meg a testek pillanatnyi helyzetének reakcióit, a jelen állapotának súlyokkal és egymáshoz érő bőrfelületekkel, közösen megtalált ritmusokkal való kifejeződését. Egymás gondolatainak, személyének és térbeli létezésének tiszteletben tartása lehetővé tette, hogy az egymással talán akkor először fizikai kapcsolatba kerülő résztvevők örömmel éljék át a reggeli workshopot, ami a táncoló diákoknak és a kívülálló, nem táncos számára is kellemes és izgalmas élményt nyújtott.

Angelus Iván teljesen más munkamódszerrel nyúlt a csoporthoz – a második szakasz egyértelműen táncosoknak készülő fiatalokra volt tervezve; ebből adódóan sokkal inkább az elvárásokra koncentrált, feladatok megértésén és azok végrehajtásán alapult. A workshop meghirdetett témájához hűen a térre, időre, gravitációra és az izmokra, vagyis a tánc szükséges és elégséges komponenseinek izolálgató, de mégis együttes használatának vizsgálatába igyekezett bevezetni.

A csoportos, majd egyéni improvizációs gyakorlatokban a közös pont, hogy a lendület tanulmányozására szolgáltak; a feladatok a szabályos és szabálytalan ritmusú mozgás különbségein túl különböző típusú izommunkákkal kötötték össze a dinamika fogalmát és megtapasztalását. A Budapest Tánciskola művészeti vezetője kérdések sorozatával igyekezett egy-egy helyes válaszra rávezetni a jelen levőket – mely módszer a rossz válasz adásának lehetőségét is magában rejtette. A mozdulatok is szelekción estek át, bizonyos taglejtések kiemelődtek, értékítéletet kaptak: néhányan a kör közepén táncolnak, a kívülállók pedig ítélkeznek arról, hogy a benn lévők testükkel valódi szöveget követnek le, vagy csupán halandzsáznak. Előkerültek a „rossz táncos” és a „jövőbeli táncos” fogalmak, s szinte tapintható volt a résztvevők közt valamiféle tanácstalanság, hogy vajon mennyire sikerült vagy nem sikerült végrehajtani egy-egy gyakorlatot.

A táncolni vágyó fiatalok ízelítőt kaptak egy nehéz, megakadásokkal teli (elméleti hiányosságaikat vagy csak serdülőkori bátortalanságukat felszínre hozó?) improvizációs táncórából, ami nem feltétlenül tekinthető csalogató gesztusnak. Résztvevőként, de mégis valamennyire kívülállóként (a bemutatkozás elmaradásából következően talán én is középiskolás táncos tanoncnak tűnhettem?) néhány feladatot, percet igyekeztem kifejezetten „megúszni”, s olykor az értetlenség bárányfelhői suhantak át homlokomon. Lehetséges, hogy olyan formanyelvvel néztem szembe, amihez nem rendelkezem megfelelő képzettséggel vagy tapasztalattal – s ez érezhetően a csoport tagjainak nagyobbik feléről is elmondható volt.

A két nyitott workshop két igen eltérő oktatói attitűd működésébe engedett bepillantást (illetve tett lehetővé saját bőrön való tapasztalást). Az általam megtapasztalt mindkét forma érvényes, saját rendszerrel és hatásmechanizmussal rendelkezik; személyiségtől és aktuális állapottól, elérendő céltól függően eltérően hat, lehet egyik vagy másik a hatékonyabb.