BUTI, ahogy még sosem láthattuk

A rendezvénysorozat több budapesti helyszínen, számos változatos programmal várta az érdeklődőket. Az esti táncelőadások mellett lehetőség nyílt részt venni intézményi nyílt napon, könyvbemutatón, workshopon, tárlatvezetésen, beszélgetéseken, konferencián, filmbemutatón. A szemle látogatóit többek között a Trafóban, a MU Színházban, a Nemzeti Táncszínházban és az iskola központjában, a Goli Tánchelyen várták. Túl nagy vállalkozás lenne ezt a sokszínű rendezvényt elejétől a végéig részletesen bemutatni, nem is vállalkozom rá. „Csupán” azokról az előadásokról ejtenék szót, melyek a képzőhelyről, tehát elsősorban a közép- és felsőfokú művészképzésről nyújtanak képet.

A BESZT of BUTI címet viselő előadás a Trafóban kapott helyet a szemle nyitónapján, s már az alcím megjelölte az est célját: A Budapest Tánciskola estje. A nézők a Kémhatás című táncfilm rövid előzetesén kívül öt rövidebb darabot tekinthettek meg. A nyitó mű („…járásomat és nyugvásomat”) Dienes Valéria előtt tisztelgett. A darab 2010-ben a Dienes Valéria emlékkonferencia záróakkordja volt. Zene helyett egy énekelt zsoltár adta meg az előadás alaphangulatát. Az előadók között akadt jelenleg is az intézményben tanuló és már végzett táncos, illetve tanár is. A négy férfi tánca az egyszerűségre, a természetességre és a tisztaságra törekedett, a mozdulat megragadására, ahogy a Dienes Valéria nevéhez fűződő mozdulatművészet is. A sorban a következő munka a Kilences volt. Az iskola legrégebb óta repertoáron lévő darabjának felújítását ezúttal az iskola fiatal, kezdő, női táncosai töltötték meg tartalommal, s formálták magukra a keretek megtartásával.

Nem dorombol, csak a testében érzem

Cuhorka Emesének, a Budapest Kortárstánc Főiskola korábbi növendékének a Nem dorombol, csak a testében érzem című darabját is láthatták már korábban az érdeklődök idén májusban, az iskola Betakarítás című estjén. A mozgásanyag és a térhasználat nagyon friss, szinte spontán. Nem szól másról, mint tiszta táncról, mindenféle sallang nélkül. Ezt erősíti, hogy az iskola növendékei kényelmes, utcai ruhában mozognak. A többihez képest viszonylag hosszabb Ördöglakatot a tiszta energia hatotta át. A 2011 decemberében bemutatott és idén Lábán-díjra jelölt előadást ezúttal új szereposztással, több improvizációval jelenítették meg az iskola táncosai. Elsöprő előadás, bár hiányoltam belőle a mélységet, a tartalmat. Mintha csak a technikai virtuozitás öncélú fitogtatása lett volna a cél, de lehet, hogy csak a táncosok nem tudták kellő mélységgel megtölteni.

Az este egyik legerősebb, s általam leginkább várt darabja a Haidau volt. Itt már megmutatkoztak az iskola elismert társulatoknál dolgozó, művésszé érett, korábbi növendékei. A darab még mindig zseniális, s üdvözítő volt ennyi jó táncost egyszerre látni a színpadon. Szép zárása volt az estének. A szemle a nyitó estjével nagyon erősen és érdekesen indult, kifejezetten nagy merítést adva abból, hogy mi is az a BUTI. Jellemző az iskola szellemiségére, hogy egy estén lépett fel tanár, növendék, volt növendék, mindannyian más-más aspektusát megvillantva a képzőhelynek, mely az első este alapján egy kifejezetten nyitott, minőségi műhely képét mutatta.

Haidau

A szemle második estéjén a Trafó a BLOOM! Dance Collective City című darabját tűzte műsorára. Az előadás premierjére 2010 májusában került sor, s hamar kiderült, hogy egyedülálló alkotásról van szó. Elnyerte a 2011-es Lábán Rudolf-díjat, illetve külföldön is zajos sikereket aratott. 2011-ben részt vett az Aerowaves Spring Forward Fesztiválon, idén pedig az Egyesült Államokban turnézott az előadás. Eredetileg szó sem volt tartós együttműködésről, ám az első „projekt”, a City olyan jól sikerült, hogy mára alkotóközösséggé forrott a társaság. A kiváló előadás számos eredeti ötleten keresztül mutatja be, hogy hogyan is élünk a ma Bábelében. A nagyvárosi életmód és lakosság összes rákfenéjét felsorakoztatja: közöny, diszkrimináció, nyüzsgés, előítéletek.

Különösen ötletes, ahogy a különböző nemzetiségű táncosok a magyar, a spanyol és az olasz jellegzetességeket karikírozzák. Az pedig kifejezetten kellemes, hogy a meztelenséget gátlástalanul, de nem cél nélkül és ízléstelenül használják. „Csupán” kifejezik végtelen szabadságukat. A darab bemutatását a minőségen és a díjakon túl az indokolta, hogy az öt fős társulat mindhárom magyar tagja valamilyen formában a BUTI diákja volt. Így tehát a mű tulajdonképpen egyfajta példaként is szolgálhat arra, hogy a Budapest Tánciskola által adott alapok milyen erősek. Predesztinálnak külföldi képzésekre, fesztiválokra, díjakra, sikerdarabokra.

Felületi kötődés

Ugyancsak a Budapest Tánciskola ex-növendékeiből szerveződött a Lajkalab alkotóközösség, amelynek Felületi kötődés c. munkáját a MU Színházban láthattuk. A darabot 2011 márciusában mutatták be először, és 2012-ben Lábán-díjra is jelölték. A téma – amivel Bakó Tamás külön workshopon is foglalkozott a szemlén  – egyszerre végtelenül egyszerű és bonyolult: hogyan tudunk egymáshoz kapcsolódni? Hogyan tudnak az egy műhelyből kikerült, individualista művészek együtt mozogni, előadni, találkozni? Már az indítás is nagyon erős, a helyet foglaló nézők „belecsöppennek” az előadásba. A táncosok improvizálnak, néha találkoznak, mintha ütköznének, vagy mégsem.

A mozgás természetes, lágy, szemet gyönyörködtető. Az egész darabot a könnyedség járja át. Jó érzés a suhanó testek játékát figyelni a kísérletező, effektektől sem mentes élő zenére. Ugyanis az összhang nemcsak a táncosok között van meg, hanem táncos és zenész között is. A mozgást és a zenét is szívesen nézném/hallgatnám önmagában is, de a találkozásuk új minőséget ad mindkettőnek. Bakó Tamás ismét kiemelkedő. Motorja az alkotóközösségnek, mint egy jó apa vagy mentor. Nem uralja az előadást és a többieket, kiemelkedő teljesítménye nem bénító, hanem inkább inspiráló. A mindent átható harmónia jól mutatja, hogy ezek a művészek bármennyire is individuumok, akkor sem jelent gondot a kapcsolódás, főleg egymáshoz, hiszen ugyanazt a táncnyelvet beszélik. Bizonyos értelemben közös a múltjuk.

Az EX-BUTI-SOK c. est ugyancsak a BUTI volt növendékit és munkáit gyűjtötte össze a MU Színházban, ahol az előadások mellett a Budapest Tánciskola történetét bemutató fotókiállítást, illetve a Kémhatás című táncfilm előzetesét is megtekinthették az érdeklődők. Sajnos az eredeti programban még szereplő Molnár Csaba-előadás elmaradt, és a programváltozás miatti kellemetlen alaphangulatot az első előadás sem oldotta fel. Rózsavölgyi Zsuzsa Mélykék című előadása végtelenül kellemetlen, s az érdekes technikai megoldások mellett sajnos nem lelhető fel benne komolyabb táncművészeti érték. Persze lehet koncepció a néző teljes elidegenítése, csak kérdés, hogy megéri-e.

Útszeretők

Ezek után nagyon vártam Drávucz Petra és Szűcs Dóra Ida Útszeretők című munkáját, melynek premierje idén márciusban volt. Mentették is a menthetőt. Szűcs Dóra Ida ismét remekelt, de Drávucz Petra sem maradt el tőle, könnyedek, légiesek voltak. Az úttalan bolyongást a választott zenék is nagyon jól keretezték. Ahogy Pataky Klárinál is láttuk (Basta Cosi!), a tangó és a kortárs tánc nagyon jól működik együtt. Az előadás végén használt latin zene pedig nem elkönnyítette, hanem kifejezetten kellemessé tette a darabot. Sajnos a korábbi esték magas színvonalát az EX-BUTI-SOK összességében nem tudta tovább vinni, s maradéktalanul megmutatni, hogy kikre lehet büszke az intézmény.