Japántól a Megváltóig

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem grandiózus miliőjében kezdődik az ünnepi hangulatú est. A nyitány Strauss Japán ünnepi zenéjének (op. 84) monumentálisra hangszerelt koncert-különlegessége. Az öt tételes programzene a Japán Császárság fennállásának 2600. évfordulójára íródott 1940-ben, és a megszólaló japán templomi gongok tovább fokozzák az alkalom monumentalitását. Az öt zenei tételt fényfestéssel teszi még plasztikusabbá, élményszerűbbé a zenekar, a színek szimbolikusan „mesélik el" a tételek programját. A zöldben játszó Tengeri jelenet a víz morajlásával, a szél dinamikájával felidéz egy távoli tájat; majd a Cseresznyevirágzás rózsaszínes- barackos-sárgás fényei utalnak a címbeli ünnepre. A középső Vulkánkitörés vörös fényei az ütőszekció és a rézfúvósok közreműködésével a szenvedély, harc hírnökeiként harsognak. A Szamurájok rohama izgatott, heves, fenséges kékséggel és telt hangzással vetíti előre ünnepélyesen A Császár dicsőítő himnuszának fehérben pompázó pátoszát.

Az est második felében Juronics Tamás látványos koreográfiája által elevenedik meg a színpadon Strauss balettzenéje. A József-legenda uralkodópárja, Potifár (Czár Gergely) és Potifárné (Zsadon Flóra) istenként játszik emberéletekkel, rabszolgasorsokkal. Egy ókori tehetségkutatóhoz hasonlóan a hátsó három ajtó dönti el a játékosok jövőjét. A bal oldali ajtó kegyelmet, a jobb szélső pusztulást kínál. Nincs menekvés, fiatal lányok, fiúk, gyerekek életéről dönt Potifárné szimpátia alapján – a totális diktatúra idején. A nyolc rabszolgafiú kötéllel táncolt harca, a szenvedélytelen, legyengült gladiátorok karikatúrájaként fest, amelyben az uralkodók szenvtelensége szinte kiabál a változásért.

Erre a rideg földre érkezik József (Horváth M. Gergő), a szellem embere. Gyermeki bájjal, fehér, lazán kötött könnyű pulóverében, tiszta forrásból a megvált(oztat)ás képességével. Szuggesztivitásában van ereje, a fáraó felolvad József kezei között, közös táncuk, kéz-és karjátékuk új perspektívát nyújt a régimódi uralkodói szemléletnek. Érdeklődésük egy magasabb szféra után kutat, a birtoklás értelmét veszti. Ám a földi síkon hagyott testiség és Potifárné súlyos indaként bele-belekúszik a férfiak éteri világába.

A balett kulcsjelenete Potifárné csábítása. Szexualitás, dominancia, vágytól reszkető szenvedély mozgatja a történet szerint az asszonyt, de amit látunk, a gyönyörű mozdulatok a kémia izzásától mentesek maradnak. Könyörtelen célja leigázni, bekebelezni, hatalma alá vonni a fiút, egy díszes nyakörvet ad Józsefnek – a kedvenc haszonállat kiváltságaképp. Azonban a szemérmes, istent kereső ifjú a csillogó mellvértes angyal pártfogásától megtámogatva távol tudja tartani magát az ösztön vulkánjából fakadó démoni megkísértésétől és a nyakörvtől. A bosszút és a talmi vádaskodást, miszerint a fiú támadt az asszonyra, csak a rend kedvéért mutatja be a koreográfia, mert a fáraót József ismét egy pillanat alatt az ujja köré csavarja, és az isteni szférákat kutató lelkük egymásra talál. József győzött.

Az Angyalként is színre lépő koreográfus monumentális záróképében a hangversenyterem három emeletnyi magas, vakítóan fenséges fehér selyem köntösbe burkolt homogén terében egyszerre jelenik meg több mint hatvan táncos. A kinyilatkoztatásra kész József a magasban, alatta az Angyal, valamint negyven táncos (a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei) fehér alsóneműre vetkőzve a hit energiájának csillogásával tekintetükben – mindenre készen állnak. Potifárné megsemmisülten, őrjöngve vergődik, és a díszes nyakörvvel megfojtja magát.

A fel- és kiszabadult energia a nézők mellett elfutó testekkel suhan tova, s csak egy letűnt kor félig holt emberpárja marad a színen. A fáraó összerogy halott felesége mellett, miközben az új perspektíva tovalebben tőle – az ő érája végérvényesen lezárult.

Erő, hit és győzelem. A klasszikus balettformák és balettdramaturgia feloldásával jöhetett létre a mai közönség számára is izgalmas, látványos produkció a Szegedi Kortárs Balett interpretálásában, amely méltó a Nemzeti Filharmonikusok Strauss-estjeinek színvonalához.

A Nemzeti Filharmonikusok és a Szegedi Kortárs Balett produkciója

R. Strauss: Japán ünnepi zene, op. 84

R. Strauss: József-legenda, op. 63

Vezényel: Kocsis Zoltán

Fény: Stadler Ferenc

Díszlet koncepció: Juronics Tamás

Díszlet kivitelezés: Scabello

Jelmez: Bianca Imelda Jeremias

Koreográfus asszisztens: Czár Gergely

Konzultáns: Almási-Tóth András

Rendező-koregráfus: Juronics Tamás

Előadók: Horváth M. Gergő Zsadon Flóra Czár - Gergely Juronics Tamás Csetényi Vencel

Továbbá: Hajszán Kitti, Hortobágyi Brigitta, Takács Zsófia, Stáry Kata, Markovics Ágnes, Szigyártó Szandra, Fehér Laura, Bujdosó Anna, Kollár Daniella,

Hegedűs Tamás, Kiss Róbert, Majer Gábor, Földesi Milán, Csuzi Márton, Rusu Andor, Takács László, valamint a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei

Helyszín: Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Idő: 2014. november 13.

Videó:

Kocsis Zoltán Straussról beszél