Újraírt mitológiák

A Figurina Animációs Kisszínpad a legrégebbi független bábszínház Magyarországon. Az 1983-ban indult „családi vállalkozás” több mint két és fél évtizedes története alatt számtalan sikeres előadást mutatott be. Mint a legtöbb bábszínház, ők is elsősorban gyerekeknek játszanak, de időnként felnőtteknek szóló produkciókat is bemutatnak. A pécsi fesztiválra egy négy-ötéves darabjuk felújításával neveztek be.

A História legvonzóbb „alkotórésze” az előadás terét alkotó, finoman groteszkre rajzolt, kissé felnagyított, fából készült íróasztal. Ez a játék színtere. Titokzatos világtáj, ahol önálló életre kelhetnek a tárgyak, megküzdhetnek egymással, saját természetüket kutatva metamorfózisokon eshetnek át. Itt zajlanak az apró, emberke formájú papírdarab kalandjai, aki betűket hordoz hátán, nyilván valamilyen üzenetet visz. Át kell kelnie a margóvágó alkotta határon, le kell győznie a betűket eltüntetni akaró radírkutyát, a dárdaként felkapott tollal meg kell küzdenie a szélmalomként forgó ventilátor lapátokkal, meg kell harcolnia saját klónjával: a szkenner és a nyomtató segítségével életre kelő szuperhőssel, papírhajóvá alakulva át kell kelnie a vízen, és végül – mielőtt elégne az olvasólámpa melegétől – át kell adnia üzenetét egy papírlánynak, aki a szél hátára kelve megérkezik végül a nagy könyvhöz, amelynek egyik oldalán épp az az emberformájú hiány virít, amelyet a papírlány hátán hozott betűk tudnak betölteni.

A Históriában felfedezhetők ugyan különféle mitológiai utalások, de az előadás nem ezek kibontására törekszik. Inkább saját mitológiát írnak. Ebben egyrészt a tárgyakkal való játékot tartják fontosnak, másrészt valamiféle általánosabb üzenet megfogalmazására törekszenek. Ez a két cél azonban némileg ellentmondásba kerül az előadásban: sokszor nem a tárgyak, anyagok természete szerint dőlnek el a küzdelmek, hanem az alkotói szándék alapján. Nem tudni például, hogy miért győzi le a kis, hajlékony papír a rettenetes margóvágót, aki addig már sok papíremberkét nyiszatolt bénává. De meggyőző például az, amikor az anyag természete diadalmaskodik. Ilyen például az a jelenet, amikor a vízzel szemben hajóvá hajtogatja magát a papírember. Vagy – ellenkező előjellel – hasonló hatása van annak is, amikor a forró lámpa közelétől lángra kap a papír (kár, hogy nem ég elég hosszan, hatásosan). Céltudatosabb szerkesztéssel, húzásokkal, ritmusváltásokkal még erősebb lehetne a Figurina előadása. Mint ahogy talán azt is érdemes lett volna pontosítani, hogy mi a két játékos (Fers Klára, Siklósi Gábor) szerepe az előadásban: csupán a tárgyak mozgatói, életre keltői ők vagy maguk is szereplői a történetnek?

Petőfi számtalan hagyomány újrafogalmazásával fejez ki teljesen személyes mondanivalót a János vitézben. Miközben a gazdag népmesekincset a katona anekdotákkal (és lódításokkal) keveri, a boldogságkeresés személyes küzdelmeiről beszél. Művének azonban a mitológiai történetekhez hasonló utóélete támadt: se szeri, se száma a János vitéz újrameséléseinek, értelmezéseinek. Kovács Géza rendezése mindezt teljesen személyes nézőpontból tesz a Mesebolt Bábszínház előadásában. Bár a darabban minden elhangzó mondat Petőfi szövegéből való, a játék és a Boráros Szilárd tervezte vizuális világ teljesen újraírja a történetet. Ennek lényege az, hogy Kukorica Jancsi és Iluska története kikerül a mesék teréből, és átlépve a valóság terébe egy teljesen új mitológiát teremt. Ez lényegében a történelemben élő ember sorstörténete.

Az előadás azzal indul, hogy a halálos ágyán fekszik Iluska (Császár Erika), aki itt nem a hamvas, örök ifjúság emblémája, hanem egy idősödő nő. A tüllfüggöny mögött óriási, maszkos alakok sejlenek fel, nyilván a párkák ők, akik most épp a haldokló sorsának fonalát gombolyítják. Ekkor lép be egy öregedő katona a szobába: a világot járt Kukorica Jancsi (Szabó Tibor) tér vissza leszerelt honvédként élete szerelméhez. Az egymásra ismerés boldogságában suttogják egymásnak emlékeiket, az egykor a patak partján elhangzó vallomásokat, amelyek most a tüllfüggöny mögött mozduló bábokban kel életre. Igazi bábos világértelmezés ez, amelyben furcsán szikrázik össze a színház és a bábszínház: amit az egymásra néző, egymáshoz beszélő emberek csak hiányként élnek meg, annak a bábok adnak érzékileg befogadható új életet.

A visszaidézett, megelevenített történet fordulatait követve Jancsi elindul vándorútján, de – ismét csak szép bábszínházi gondolatként – Iluska örökre vele tart. Az ő bábfigurája szólal meg a tüllfüggöny mögül, hogy figyelmeztesse a rablótanyán az erkölcsi parancsokra. De a katonavonatban Iluskához írja képeslapjait Jancsi, amikor – a hadak vonulását követve – bejárja a világot. A csaták azonban – a valóságot bábos idézőjelbe téve – afféle vásári játékként elevednek meg. A hősnek járó elismerés után János vitéz hajója azonban viharba keveredik. Ott küszködik a habokkal, hányódik a tengeren – az óriási kék leplen – Jancsi bábfigurája. Egészen addig, amíg a tüllfüggöny mögül ki nem lép Iluska, és magához nem emeli a törékeny figurát. Így találkozik két halálút a válóságon túl, a köztes létben. Amíg az első napon látott Kádár Kata revü szereplői (és nézői) csak várták Kharon hajóját, most az meg is érkezik. Jancsi egy ladikon átkel a túlsó partra. A végtelen víz alakja köré vetített látványában történelmi képek is felvillanak. Így búcsúzik az utazó nemcsak az élettől, hanem hányattatásait adó históriától is.

Az erős, az eredeti művet markánsan újraértelmező rendezői koncepció és a meggyőző (bár nem minden pontján egységes) látványvilág mellett a szombathelyi János vitéz (52) értékét a vendégként fellépő Szabó Tibor rendkívül finom, befelé zajló színészi játéka adja.

Szabó Tibor

A mitológiai tematikát folytatta a negyedik nap első külföldi vendége, a Ljubjanai Bábszínház Tiltott szerelmek című előadása, mely görög mítoszokat idézett meg. Most szó szerint kell érteni a kifejezést, mert az előadás inkább csak megidézte, felidézte a görög történeteket és hősöket, de nem értelmezte őket újra. Bennem azért hagyott hiányérzetet a produkció, mert nem éreztem (értettem) a görög mitológiához való viszonyát. Silvan Omerzu színházát talán nem is helyes bábszínháznak hívni, hiszen nem arra törekszik, hogy (az egyébként remek) bábokat életre keltse, inkább csak arra, hogy megmutassa őket. Talán emiatt helyesebb is, ha plasztikai színháznak – afféle mozgó kiállításnak – tituláljuk az előadást. És a „színészek” is inkább csak demonstrátoroknak nevezhetők, mert a legfőbb  céljuk az volt, hogy teljességgel észrevétlenek legyenek a színpadon, és minden tekintetben átadják helyüket a tárgyaknak és látványelemeknek. Engedelmes végrehajtói voltak egy képzőművészeti gondolatnak.

Ezzel szemben az eleven élet lengte be a nap utolsó versenyelőadását, az izraeli Yael Rasooly Paper cut című munkáját. A nemrég végzett színésznő maga írta, tervezte a produkciót, amelyet egyszemélyes játékként adott elő. Bár használt tárgyakat, illetve papírkivágásokat, és ezeket szerencsésen vonta be a játékba, de az előadás egységét és folyamatosságát az teremtette meg, hogy Yael Rasooly mindvégig egy nagyon erősen felrajzolt figuraként volt jelen a színpadon.

Az előadás bevezetőjében egy feladatait energikusan teljesítő titkárnőt (egy orvosi asszisztenst) látunk, aki a rengeteg munkába belefeledkezve éjszaka is bent ragad az irodában. És ekkor elevenednek meg álmai, elsősorban a 40-es 50-es évek fekete-fehér filmjeinek figurái és történetei, amelyek néhány pillanatra össze is keverednek az életével. A rendező  Yael Rasooly remek játéklehetőségeket teremtett a főszerepet játszó Yael Rasoolynak, aki hatalmas energiával és sodró humorral töltette ki a számára adott teret. Ezzel nemcsak a nap, hanem a fesztivál egyik legnagyobb sikerét aratta. (Teljes terjedelmében megtekinthető itt.)

História

Figurina Animációs Kisszínpad

Írta és rendezte: Siklósi Gábor

Tervezte és készítette: Fenyvesi Attila

Játssza: Fers Klára, Siklósi Gábor

Szintetizátoron közreműködik: Fenyvesi Attila

Fény és hangtechnika: Lóránt Lujza

Mesebolt Bábszínház, Szombathely

Író: Petőfi Sándor

Dramaturg: Gimesi Dóra

Tervező: Boráros Szilárd

Zene: Lázár Zsigmond

Rendező: Kovács Géza

Szereplők: Szabó Tibor mv., Császár Erika, Kovács Bálint, Kovács Zsuzsanna, Németh Márta, Rápolti Mónika

Tiltott szerelmek

Ljubjanai Bábszínház

Rendezte: Silvian Omerzu

Zene: Mitija Vrhovnik Smekar

Bábtervező: Silvian Omerzu, Ziga Lebar, Iztok Hraga

Paper cut

Írta és játssza: Yael Rasooly

Tervezők: Lior Lerman, Yaara Nirel

Zene: Binya Reches

Videórészletek

a Tiltott szerelmek című előadásból