Empátia, humor, drámaiság

– Úgy tűnik, hogy Tar Sándor a kis formák mestere volt. Nem véletlen, hogy nem rakta össze azt a nagyobb ívű történetet, amit te kibontottál helyette. Ugyanakkor a kilencvenes években érezhető volt az elvárás Tarral szemben, hogy írjon végre egy regényt. Miért ódzkodott ettől, miért nem jutott el idáig? Valószínűleg ennek az igénynek való megfelelés vágyából született a Szürke galamb, miközben ezen is érződik, hogy nem vérbeli regény, sokkal mozaikosabb annál, esetlegesebb a szerkezete is.

Keresztury Tibor: Igen, ez az egyetlen regénye, ami valóban erős rábeszélésekre született, szinte kiverte belőle a szakmai közvélemény. Neki magának eszébe se jutott volna, hogy regényt írjon. De annyira nagy volt rajta a nyomás, hogy itt „megtört". Némileg igazságtalan az, hogy a magyar irodalmi kánonban ennyire a regényt helyezik a műfaji hierarchia csúcsára, miközben a novella hagyományosan legalább ilyen fontos epikai forma. De minden író érzi ezt az elvárást, ezért is térnek át a költőink sorra a regényírásra, Rakovszky Zsuzsától Tóth Krisztán át sorolhatnám a neveket. Sándorban egyáltalán nem volt ilyen igény. Ő mindig azt mondta a beszélgetéseinken, hogy ő a novella formáját érzi, addig lát el, nem lát el nagyobb formákig. Ezért nem fűzte fel a novelláit sem nagyobb ívű történekké, bár vannak terjedelmesebb novellái is, mint például az egyik kedvencem, a Nóra jön, ami már-már kisregény méretű. De a legtöbb műve rövidebb, tömör novella.

– Tulajdonképpen a regény és a novella közötti átmenetet képviseli a novellaciklus, mint amilyen A mi utcánk. Ez ugyanúgy működik, mint Mikszáth Jó palócokja: egy-egy novella kiemel egy-egy figurát az ábrázolt a világból, róla szól az adott történet, de ezek a főszereplők később majd visszatérnek mellékszereplőkként, valamennyien felbukkannak más történetekben is. Így kapunk átfogó képet egy vidék, egy falu, egy utca életéről. Ez is izgalmas kísérlete a kis formák meghaladásának.

Keresztury Tibor: Igen ez volt az első ilyen kísérlete. A kritika bajban is volt A mi utcánkkal, hogy minek is nevezze. Volt, aki regények nevezte, volt, aki novellafüzérnek. Kicsit hasonló a sorsa Bodor Ádám Sinistra körzetéhez, ami szintén hasonlóan köztes műfajú alkotás. Abban viszont biztos vagyok, hogy Sándornak nem az volt az alkotói szándéka, hogy regény legyen A mi utcánkból. Ő egyértelműen novelláskötetként fogta fel ezt a könyvet.

Keresztury Tibor, Mészáros Tibor és Sándor L. István az Írók Boltjában

– Miközben eredetileg egy szociográfiai sorozat írására kapott megbízást, így kezdte írni A mi utcánkat, de a szociográfiák lassan novellákká, sorstörténetekké bővültek.
Keresztury Tibor: Igen, ez így van.

– Mészáros Tibornak hogyan jutott eszébe, hogy színdarabot írjon A mi utcánkból?

Mészáros Tibor: Annyira banális ez a történet, hogy nem is szívesen mesélem el. Még a színészházban laktunk, amikor az egyik kollégám kezében megláttam a könyvet, amit kölcsönkértem, elolvastam, és annyira lenyűgözött, hogy azonnal tudtam, hogy szeretnék vele a színházban is kezdeni valamit. Leginkább a az említett laza szerkezete fogott meg, hogy kiemel egy-egy alakot, akit később a háttérben is megmutat. A könyv teljesen különálló részekből áll, mégis nagyon egységnek hat. Nem is tudnám mihez hasonlítani A mi utcánkat, leginkább novellaköltészetnek nevezném.

– A könyv keltette élményből hogyan lett végül előadás? Mert itt többszörös váltásokról is szó van. Addig alapvetően színészként működtél, de itt drámaíróként, adaptátorként kezdtél dolgozni, majd életedben először a rendezést is magadra vállaltad.

Mészáros Tibor: Igen, színészként végeztem a Színművészeti Egyetemen, majd a debreceni színházban kezdtem játszani, de engem a színház minden spektruma érdekel: nemcsak a színészi játék, hanem az írás és a rendezés is. (Nem biztos, hogy a rendezők is szeretik, amikor azt látják, hogy egy színész rendezőként is ránéz egy előadásra, amiben játszik.) A színház vezetése viszont tudta rólam, hogy vannak tágabb ambícióim is, és egész egyszerűen adta magát, hogy ez legyen az első komplett színházi darab, amivel teljes egészében én foglalkozom. De ez több lépcsőben történt.
Először még csak magánérdeklődésből olvastam el A mi utcánkat, ami annyira beszippantott, hogy rögtön tudtam, hogy színházi emberként is szeretnék foglalkozni vele. Többször is elolvastam, úgy éreztem, hogy belém ült, elkezdett kavarogni bennem. Majd 16 emberrel el is kezdtünk foglalkozni az anyaggal, de végül ebből nem született semmiféle eredmény. Később mégis konkretizálódott a célkitűzés, hogy szülessen Tar Sándor könyve alapján előadás. Ekkor ültem neki, hogy megírjam a színpadi változatot.

– Mi érdekelt leginkább ebből a könyvből?

Mészáros Tibor: Íróként elsősorban ezeknek az embereknek a sorsa foglalkoztatott. Ők azok az emberek, akiket gyerekkorom óta ismerek. Vidéken nőttem fel, és én is sokat találkoztam hasonló alakokkal, akik A mi utcánkban megjelennek. Ők azok, akiken gyerekként röhögünk, amikor távolról figyeljük őket, de amikor szembe jönnek velünk, akkor elakadt a szavunk. És később, amikor mondjuk harminc év után arról beszélgetünk, hogy kivel mi lett, kiráz bennünket a hideg, amikor rájuk, a sorsukra gondolunk. Szóval Tar Sándor olyan sorsokat írt meg, amelyekhez zsigerileg van közünk, bennünk vannak, ismerjük őket, csak nem tudunk róluk úgy beszélni, mint A mi utcánk.
De Tar Sándor lényegükben tudja megmutatni ezeket a figurákat. Ez valóban nagyon érdekes – Tibor is utalt erre –, hogy ezek a novellák rendkívül pontos képet festenek az ábrázolt világról, de nem akarnak mutogatni, valamire rámutatni, bármire is felhívni a figyelmet. Egyszerűen csak ábrázolnak, képeket láttatnak – végtelen nagy empátiával. Én viszont elkezdtem játszani ezekkel a figurákkal és a hozzájuk kapcsolódó történetekkel, amikor nekiültem megírni a darabot. Kicsit mindegyiket magaménak éreztem, így alakult ki aztán az előadás struktúrája.

Jelenet az Istent a falra festeni debreceni előadásából

– Fontos, amit mondasz, hisz a Tar Sándor adaptációkat tartalmazó kötetben a két végpontot a ti két darabotok képviseli. A te országod Tar Sándorhoz nagyon hűséges szöveg, még azok a részletek is Tar Sándor-osak, amelyek Keresztury Tibortól valók. Ezzel szemben az Istent a falra festeni szabadon eltáncol az eredeti műtől, rengeteg saját szöveg, saját motívum van benne, és a történet is a novelláskötettől függetlenül alakul.

Mészáros Tibor: Mivel tényleg nagyon eltalált engem ez a világ, így nagyon hamar a sajátomnak is éreztem. Ugyanakkor rengeteg olyan dolog van megírva a könyvben, amit az ember nemcsak kihagyhatatlannak, hanem továbbgondolhatónak is érez, ezért nagyon nagy utat lehet végigjárni. Azt is nagyon fontosnak éreztem – ezt még nem említettük –, hogy tömérdek humor van ezekben az írásokban. Ez legalább olyan fontos jellemzőjük, minthogy milyen mély empátiával vannak megragadva az emberi sorsok. Egyszerűen jutalomnak érzi az ember, hogy ilyen figurákkal foglalkozhat – nemcsak íróként, hanem színészként is. Ezek nagyon jól játszható alakok, akikkel a színpadon is könnyű azonosulni. Színészileg azért hálás feladat őket játszani, mert nem csak az érdekességüket, hanem a mélységüket is meg lehet mutatni.

Keresztury Tibor: Nagyon fontos, amit mondasz. Sándor művei kapcsán tényleg három dolog a meghatározó: az empátia, a humor és a drámaiság. Ő nem értelmiségi közegben nőtt föl, és nem is értelmiségi közegben élte le az életét. Kifejezetten idegenkedett például az ilyen fajta irodalmi szereplésektől, mint amilyenen most is ülünk. Tehát a figuráit sem értelmiségi nézőpontból ragadta meg, hanem egész egyszerűen nagyon közel hajolt hozzájuk. Hajdúsámsonban nőtt fel, és gyerekkora óta ismerte az efféle alakokat. Belülről látta őket, és ami a legfontosabb, a nyelven keresztül volt képes megragadni őket. Az ő nyelvükön beszélt ő is, és nem leereszkedett hozzájuk, nem föntről – alkotói vagy írói pozícióból – ábrázolta őket, hanem közéjük valónak pozícionálta magát.

Mészáros Tibor: Ő ezek közé az emberek közé nem figuralesre járt – ahogy találóan mondta valaki –, hanem egyszerűen köztük élt.

Keresztury Tibor: És közöttük érezte jól magát. Annyira belülről ismerte a mondataikat, hogy az ő beszédmódjukat emelte irodalommá, a nyelvi alapanyagot is tőlük vette.

Mészáros Tibor: És közben annyira átlátja mindegyik drámáját, hogy még véletlenül sem akarja sajnáltatni őket, miközben a drámai vétségeiket is föl tudja mutatni. Ettől lesznek nagyon elevenek is elfogadhatóak.

Keresztury Tibor: Gyilkos iróniája is tud lenni.

– De kikerülted a kérdésemet, hogy miért bántál ennyire szabadon Tar Sándorral.

Mészáros Tibor: Mert azt éreztem, hogy engedi az anyag. Engedi Tar Sándor, hogy mást is lehet belőle csinálni. Mert miközben nagyon pontosan ragadja meg figurákat, erős asszociációkat is kelt. Emiatt használtam valóban szabadon a könyv elemeit. Amikor fölmerült a kérdés, hogy mit írjunk a színlapra arról, hogy miképp kötődik az előadás A mi utcánkhoz, akkor egy dramaturg ezt a formulát javasolta: nyomokban Tar Sándort tartalmaz. És tényleg így van, az eredeti mű inkább csak az előadás indítómotorja volt, aztán sok mindenben másfelé mentünk. Egyes jellemvonásokat továbbvittünk, másokat átalakítottunk, férfiakhoz kapcsolt tulajdonságokat átadtunk nőknek és fordítva. A történetekről is azt éreztem, hogy én magam is szőhetem őket tovább.

– Miközben jó szövegnek és jó előadásnak tartom az Istent a falra festenit, sok mindenben teljesem más, mint A mi utcánk. Az egyik alapvető különbség az, hogy míg A mi utcánkban csupa magányos ember bolyong, addig a ti darabotokban erős közösségek vannak: a férfiak és a nők közösségei, amelyeknek külön akcióik is vannak, a férfiak rabolni, a nők a férfiakkal leszámolni indulnak. Ezek a motívumok sem szerepelnek A mi utcánkban. Aztán másnap kijózanodva, a valóságra ébredve mégis csak egy megbékélő nagy falusi közösségként látjuk újra őket együtt.

Mészáros Tibor: A közösség élménye nem feltétlenül közös happeningekről vagy meetingekről szól, hanem inkább annak feltérképezéséről, hogy hogyan lehet elviselhetően élni. És ebben akár az is lehet ösztönző, ha valaki azt látja, hogy a másiknak nem annyira jó. Ez is fontos motívuma például az előadásnak. A boldogságnak ebben a furcsa hajhászásában ez is lehet iránymutató. Mert a boldogságot az ember önmagában sosem tudja megoldani.

– Azt is éreztem, hogy a darab világa sokkal derűsebb, mint a novellásköteté.

Mészáros Tibor: Tagadhatatlanul. Ebben valószínűleg az is közrejátszik, amire már utaltam, hogy a humort elengedhetetlennek tartom, mert maga Tar Sándor rengeteg humort csempészett a novellákba. Ha ez nem így lenne, akkor csupa fanyar, szomorú sorsot látnánk. És ha csak a figurák nyomoráról szólna a könyv, akkor ez – ahogy korábban utaltam rá – csak mutogatás lenne, és nem felmutatás. Akkor kívülről mutogatna rájuk: látjátok, hogy milyen sanyarú életek ezek. Bizonyára a személyiségemből is adódik, hogy erősen kihallom a humort a novellák fanyar mondataiból. De összhatásában ez mégis csak olyan, mint Gogol humora: „Mit nevettek? Magatokon nevettek!"

Jelenet az Istent a falra festeni debreceni előadásából

– Mintha te kicsit Hrabal szemüvegén keresztül néztél volna rá Tar Sándor világára.

Mészáros Tibor: Lehetséges De szeretem ezt a formát. Nyilván mindenkinek egy kicsit mást jelent Tar Sándor. Nyilván Keresztury Tibornak más fontos belőle, mint nekem. Például én már a következő generációt képviselem: kevésbé tudom a műveket ahhoz kötni, hogy milyen társadalomkritikát fogalmaznak meg a szocializmusról, inkább köztünk létező sorsokat, a velünk élő hús-vér embereket látom ezekben a novellákban, egy olyan kortárs világot, amelyekről teljesen átélhető képet fest. Nem véletlenül utalok költőiségre, nevezem novellaköltészetnek a kötetét. Tar Sándor nagyon sokrétű író, ezért sokféle közelítést enged meg. Így az eredmény is más lesz, ha mondjuk Hajdu Szabolcs vagy Horváth Csaba nyúl Tar Sándor szövegekhez. Mert egy filmesben mást indít be, mint egy fizikai színházi alkotóban, vagy bennem, aki a kőszínházi keretek között csináltam előadást. Mi egyszerűen csak lubickolni kezdtünk Tar világában, mert annyi mélysége, annyi szépsége, annyi humor van.

– Az egyik alapvető kérdést nem tettem fel, hogy helye van-e Tar Sándornak a színpadon. Mert szerintem a választ mindannyian evidenciának tartjuk. Úgy érzem, hogy akár A te országod, akár az Istent a falra festeni – de más előadások is – olyan emberekhez is eljutatták Tar Sándort, akik nem feltétlenül kezdték volna olvasni a novelláit.

Keresztury Tibor: Ezt én is így érzem. 2015 decemberében volt A te országod bemutatója a Trafóban, és négy évig volt műsoron, úgy, hogy folyamatos volt az érdeklődés iránta. Annak is örülök, hogy többen dolgoztunk Tar Sándor műveivel egy időben. Mert mintha az íróként való elfeledettsége, a jelentőségének elhomályosulása most a színházon keresztül jönne vissza.

Mészáros Tibor: Ha Tar Sándor művészetének bármilyen futárai lehetünk, azt mindannyian szívesen vállaljuk, és nem csak színpadon. Tar Sándor a színházban is erősen hat, így tényleg elképzelhető, hogy sokan egy-egy előadás után kapnak kedvet, hogy Tar Sándort olvassanak.

Keresztury Tibor: Ezért is fontos, hogy a négy darabbal most megjelent ez a kötet, mert irányíthat újból egy kis fényt Tar prózájára. A színpadi élete ellensúlyozhatja az irodalmi életben.

A leadképen Tar Sándor

A mi országunk című Tar Sándor adaptációkat tartalmazó kötet itt kapható:

https://szinhazikonyvek.hu/a-mi-orszagunk-mai-magyar-szindarabok-tar-sandor