A Selinunte Kiadó Olvasópróba sorozata színházban már bemutatott darabok tematikus válogatásait adja közre. Ezúttal immár az ötödik kötet jelenik meg. Ez látszólag szűkebb tematikát választ, mint a korábbiak. Míg az előzőek a történelemmel, a múlttal való szembenézéssel; a párhuzamosan egymás mellett élő emberi világokkal; a jelenkorral szembesülő klasszikus hősökkel; a menni vagy maradni kérdésével, a kivándorlás problémájával foglalkoztak, addig a mostani összeállítás „csupán" a családi életre fókuszál. De a kötet drámaírói éppoly tágas szemlélettel beszélnek erről, mint a korábbi antológiák szerzői társadalmi kérdésekről. Mert életünk valódi színtere a család, ahol a sorsunkat meghatározó alapvető problémák jelennek meg. A kötetben összegyűjtött családtörténetek erről beszélnek.
Háy János: Vasárnapi ebéd (Majzik Edit, Stefanovics Angéle, Haás Vander Péter)
A kötet HÁY JÁNOS darabjával kezdődik. A Vasárnapi ebéd 2009-ben született, amikor is a Biblia évéhez kapcsolódóan a Nemzeti Színház tíz kortárs írót kért fel arra, hogy a tízparancsolat valamelyike alapján darabot írjon. Háy Jánosnak a zsidó beosztás szerinti ötödik (a katolikus és evangélikus beosztás szerinti negyedik) parancsolat jutott: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked." A darabot a Nemzeti Színház felolvasószínházi formában mutatta be. Majd 2012-ben a Budapesti Kamaraszínház tűzte műsorára. A bemutató másnapján azonban bezárták a színházat, így csak egyetlen előadást élt meg. Így a kötetben való megjelenés arra is lehetőséget teremt, hogy egy értékes, de elfelejtett darab új életre kelhessen.
Tóth Krisztina: Pokémon go (Debreceny Csaba, Bozó Andrea) Fotó: Éder Vera
A kötet második darabja TÓTH KRISZTINA műve. A Pokémon go, amely a Rózsavölgyi Szalon felkérésére készült, és az ősbemutatója is itt volt 2018-ban. Sajnos ma már nem játsszák (a tao megszűntetése után lekerült a színház műsoráról). Tóth Krisztina valós tapasztalatokból építette fel izgalmas szituációkkal, valódi emberekkel, tényleges életproblémákkal teli darabját, amelynek a hangvétele is eredeti. Természetes módon egészíti ki benne egymást a komor, tragédiába hajló kilátástalanság és a groteszk humor. „Mulatságos a darab, ugyanakkor mélyen megüli a szívet."
Tasnádi István: Kartonpapa (Kovács Tamás, Pálya Pompónia, Tóth Ildikó) Fotó: Kiss László
Az antológia harmadik darabja TASNÁDI ISTVÁN műve. A Kartonpapa a székesfehérvári Vörösmarty Színház felkérésére készült, az ősbemutatója is itt volt 2018-ban. A darab középpontjában itt is egy ünnepi család ebéd áll, amelyben megjelenik egy abszurd mozzanat, amely feszültséggel telíti, majd végül szétrobbantja az amúgy sem problémamentes kapcsolatokat. Mindeközben egyre több minden derül ki két család titkairól. De ezek nem csupán az életet átszövő apróbb, nagyobb hazugságait jelentik, hanem valójában két családmodell összeütközését is.
Pass Andrea: Bebújós (Petrik Andrea) Fotó: Dömölky Dániel
A kötet negyedik darabjának szerzője PASS ANDREA, aki 2017-ben maga is rendezte a Bebújóst, ami a Füge produkciójaként a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös programként került bemutatásra a Jurányiban. A darab szereplői óvodások és a szüleik (akiket ugyanazok a színészek játszanak). Miközben a felnőttek látszólag a gyerekek próbálják megvédeni, egymás között apró kis csalásokat, alig észrevehető aljasságokat, árulásokat követnek el. Egyszerű, mindennapi önérvényesítési technikákat alkalmaznak. Ami a mindennapok szintjén csak apró, megbocsátható csúsztatásnak, hazugságnak tűnik, az össztársadalmi szinten érvényesülve élhetetlenné teszi a világot.
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap (Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya) Fotó: Láng Péter
Az antológia záró darabja HAJDU SZABOLCS műve. A Kálmán-napban köznapi emberi viszonyok tárulnak fel. A nyugalmas felszín alól fel-felvillannak a párkapcsolati problémák, amelyek mögött kisebb, nagyobb titkok rejtőznek. De nem úgy néznek szembe a szereplők az életükkel, hogy bármit is változtatni szeretnének rajta. És a kapcsolataikról sem tudják biztosan, hogy megőrizni vagy meghaladni akarják őket. Ugyanakkor ezekben az alig mozduló – de mégis csak kérdés tárgyává váló – viszonyokban ugyanúgy az emberi sors alapvető kérdései merülnek fel, mint a kötet többi darabjában.
A könyvbemutató beszélgetés résztvevői a kötet szerzői: HÁY JÁNOS, HAJDU SZABOLCS, PASS ANDREA, TASNÁDI ISTVÁN, TÓTH KRISZTINA. Beszélgetőtárs Sándor L. István.
A kötet a könyvbemutatóra jelenik meg. Ezután megvásárolható az Írók Boltjában és a Színházi könyvek webáruházban.