„Van cél, de nincs út

Fodor Tamás rendező és Szeredás András Balázs Béla-díjas filmes és színházi dramaturg levelezéseiből bontakozott ki a darab szövete. A cselekmény Kafka A kastély című soha be nem fejezett regényének főbb fordulatait követi kilenc jeleneten keresztül. Ezen erős keresztszálak közé a szerzők behúztak néhány aforizmát, novellatöredéket, gondolatfutamot megszínezve a fonalat egy-két a kortársaknak szóló kikacsintással (a pályázatíró K. vagy a tanító hit és erkölcstan órája), illetve azzal az eszenciával, hogy az a törvény, amit mi magunk írunk. Végül pedig költői és egyben enigmatikus sorvezetőt adtak a kezünkbe, ugyanis Kurtág György sikoltásszerű Kafka-töredékei hangzanak fel a jelenetek között, magasabb szférákba ragadva ezzel az ember hétköznapi szenvedését. A zenei mottók egy töredékét választottam írásom címének is, ugyanis Tandori Dezső fordításában kézhez kapjuk a szöveget, az előadásban pedig lemezfelvételről hallhatjuk az opust Csengeri Adrienne és Keller András előadásában. A „Mélyen tisztelt K.!” tehát nem színpadi adaptáció, hanem egy ősbemutató, a kafkai elbeszélőt ezúttal Fodor Tamás hangbejátszáson hallható narrációja és a számítógép billentyűzetének gépelő- törlő ritmusa helyettesíti, majd feljön a fény, és a színpadon megelevenedik a történet, pontosabban szólva egy szemetesláda tartalma.

Kafka humora kegyetlen, de találó, rejtőzködő és egyben szemérmetlen, akár egy bohóctréfa. K.-nak maszkírozza magát, majd leplezetlenül feltárja esetlenségét, elveszettségét a világban. K. csak egy figura, se múltja, se jövője, így tudunk magára a csattanóra, a mondandóra koncentrálni. Nem kápráztat el minket egy összetett személyiség sokszínűsége, tudjuk, ő Akárki, vagyis mi magunk vagyunk. Az író saját szavaival szólva (amelyet a harmadik oktávfüzetbe vetett papírra 1917 októberében): „Az igaz út egy kötélen vezet, melyet nem a magasba, hanem közvetlenül a föld színe fölé feszítettek ki. Mintha arra szolgálna inkább, hogy elbotoljunk benne, nem hogy járjunk.” Az előadás címlapja piros krumpliorral ábrázolja Kafkát, ami jelzi: a darab szerzői jól tudják, hogy nem szabad csupán nyomasztó világot teremteniük, hiszen azt sem Kafka, sem a színpad törvényei nem engedik meg. Tehát miután elhalkul a narráció, és feljön a fény, becsoszog a színre Spilák Lajos kocsmárosa, és némi didergés és vakarózás után jókora csapást mér a mellette heverő kukára. Valami féreg! – morgolódik a kimúlt műmeztelencsiga felett. A kukából pedig előmászik álmából felvert hősünk, K.

Ember még ilyen magabiztosan és ekkora életkedvvel nem bújt elő egy kukából, az éji sötétben még most sem látja milyen szállást is talált magának kényszerűségében. A kocsmárossal, a falu népével és Schwarzer elöljáróval is lelkesen közli jövetelének célját és küldetésének fontosságát, megfelelő ellátást követelve magának. E nyitójelenet nagyszerűen megmutatja K. értetlenségét, amelyet az előadás utolsó másodpercéig meg is őriz. K. a madáchi értelemben vett tökéletes drámai hős, mindvégig küzd és bízva bízik, kafkai értelemben azonban így lesz a rendszert nem értő és tisztelő idegen, egy halálraítélt.

Gyabronka József, Nagypál Gábor - Fotó: Dobos Gergely

K. kilenc rövid jeleneten át kergeti az igazát, de eközben fokozatosan csak távolodik a céljától, és szinte észrevehetetlenül változik meg a motivációja. Földmérői, avagy főmérnöki munkát nyert pályázaton, ám valószínűleg tévedés történt, és ezt a bizonytalan, de mégis magas rangú tisztséget nem töltheti be, ehelyett pedellusi állást ajánlanak neki. Célja igazán egyszerű: tisztázni a helyzetet Klammal, a megbízójával; és még valami: szembenézni vele, mint férfi a férfival. K. ugyanis nyughatatlan vérű figura lehet, hiszen a második jelenetben érthetetlen okokból elcsábítja Klamm állítólagos szeretőjét, Fridát. Ez a jelenet mind előadásában, mind motivációjában kiábrándító kissé. A Marienbad közfürdőben találkoznak, K. ahelyett, hogy a tiltás ellenére felkeresné Klammot, aki az épületben tartózkodik, gyorsan maga alá gyűri a szeretőjét. (Kellemesen üti el az időt a törvény kapujában.) A felhorgadt vágy – mondhatnánk, de mégis mivégre? Homonnai Katalin gőgös és suta Fridája beleveszik a K.-t alakító Nagypál Gábor hatalmas sötét szemeibe; nem igazán. Frida talán megérzi a férfin, hogy ő szabadulásának egyetlen esélye, a szabadszájú, saját akaratú idegen viszont épp az ő csábítása ürügyén nem megy fel Klamm szobájába, és lesz a falu foglya örökre. Talán épp ez volt Klamm akarata – mutat rá az előadás. Az érzelmek marienbadi labirintusában, már az elején elveszik minden, de a nézői naivitás, azt hiszem, mégis K.-val tart útkeresésében, bár ez épp olyan, mintha Godot elé sietnénk az úton. Bájos színházi ötletekben dúskáló, atmoszférateremtő jelenetek, pontos színészi alakítás a jutalmunk, de a feszültség valahogy hiányzik. Ez elsősorban a máskor annyira magával ragadó Nagypál Gábor játékában érhető tetten. Gyabronka József profin adja mindhárom karakterét, a polgármester különös családi élete, Bürgel ájulás szélén álló ébersége is emlékezetes, de az önkéntes tűzoltó húsbavágóan realista öregember figurája tetszett a legjobban, ahogy egy dühödt gondolat fordulata nyomán egy avíttas sláger ötlik az eszébe, s míg fejhangon énekli, a fiatalok kínosan érzik magukat helyette is. Nyakó Júlia Galatheáját a kegyetlen és elsöprő plátói szerelem acélozta kérlelhetetlen hívévé a zsarnokságnak, Hay Anna Olgája épp ellenkezőleg: maga a bűnös jóság, a szent-kurva, Máté Anett Amáliája pedig az önző önfeláldozás. A női lélek széles tárháza erős játékkal jelenik meg a színpadon, de mind csupán tabló, a történéseket nem vihetik előre.

Gyabronka József, Nyakó Júlia - Fotó: Dobos Gergely

Frida és K. „szerelme” is rövid úton véget ér, mikor a lány megérti, hogy a férfi nem viszi el őt, és beilleszkedni is képtelen. K. pedig nemet mond, arra is, hogy lemondjon a lányról, és arra is, hogy elhagyja a falut. Szánalmas vakságában kétségbeesni sem tud, erőszakosan küzd tovább. Kafka ezt a képletet is feljegyezte oktávfüzetébe: „Ha síkon mennél, benned a legjobb akarat, hogy előrejuss, mégis egyre visszaesnél, az két­ségbe­ejtő lenne; mivel azonban meredek úton kapaszkodsz fölfelé, oly meredeken nagyjá­ból, ahogy lentről te magad látszol, a visszaeséseket csak a talaj állaga okozhatja, kétségbeesned nem kell.” K. bolyong Szegő György és Németh Ilona díszletlabirintusában, azonban a paravánok eltakarják szeme elől a célt, ezzel ösztönzik szakadatlan keresésére. Elveszti önbecsülését, kapcsolatait, megtörténik vele a titkos átváltozás, hiszen, ahogy a harmadik oktávfüzet és az előadás is felhívja rá a figyelmet: „Sein” - németül kettőt jelent: „lenni” és „az Övé”. K. elveszíti szabad akaratát, saját életét, és Klamm világának számkivetettje lesz, önként adja vérét, a cél érdekében, vérátömlesztést ad Bürgel hivatalnoknak, aki válaszokat ígér. Az utolsó pillanatban döbben rá, hogy bár még meg sem halt, de már haló porai szöknek ujjai közül. Újabb félreértés, adminisztrációs hiba történt, vagy ráébredés ez a menekülés egyetlen útjára? Kafkával szólva: „A kezdődő tudás első jele, hogy meg szeretnél halni…”

Fodor Tamás–Szeredás András: „Mélyen tisztelt K.!”

Stúdió „K”

Író: Fodor Tamás, Szeredás András 

Tervező: Szegő György, Németh Ilona 

Fény: Fodor Gergely 

Zene: Spilák Lajos 

Rendező munkatársa: Lipták Noémi 

Rendező: Fodor Tamás 

Szereplők: Nagypál Gábor, Gyabronka József, Spilák Lajos, Sipos György, Lovas Dániel, Sütő András Miklós, Nyakó Júlia, Homonnai Katalin, Molnár Erika, Hay Anna, Máté Anett

Bemutató: 2013. október 12.

Képgaléria:
 

Theater Online

Dramaturgi e-mailek

Más is látta:

Csáki Judit: Kafka megérkeztett a Stúdió K-ba