Dantoni gyarlóság

Nyitott színpad fogadja a nézőket a Vígszínházban. Az elkerülhetetlen gyilkosság tragikumát jelzi előre a gigantikus, az egész színpadot kitöltő fémezüst függesztett nyaktiló képe, ami mintegy a vasfüggönyt helyettesíti. A ferde penge egyszerű eleganciája keretezi az előadást. Az első részt a színpadra belógó, bármikor lecsapódható fém él frusztráló jelenléte hatja át. A második részt a bevégeztetett-érzet uralja, mert a halálraítéltek görgőkön közlekedő széktámlájának mintázatában is ott van guillotine. A színpad közepén az ezüstszürke kifutón előre-hátra mozog egy fém emelvény, amely amellett, hogy helyszínt biztosít a játéhoz, modern operatőrként fókuszálja a nézői figyelmet a tökéletes képkivágás érdekében.

Az előadásban követhetjük Georges Danton karakterfejlődését Stohl András izgalmas alakításában: hogyan lesz az ösztönlét önelégült hőséből a betilthatatlan életért harcoló forradalmár. Hedonista nyugalmából a lázongások hatására kénytelen kilépni, és halálosan konfrontálódik gyerekkori barátjával, Maximilian de Robespierre-rel (László Zsolt). Önhittsége, naivitása révén eleinte nem lát túl saját szükségletein: étel, ital, nő. Nem érdekli a változás hulláma: ő megvédte a hazáját, amikor kellett – hisz nem tehetett mást – most méltósággal, a kedve szerint akarja élvezni e rövidke földi lét gyönyöreit.

Robespierre, a megvesztegethetetlen, az erkölcs és a terror híve. Az előadás vérbeli manipulátora: higgadt, remek szónok, józan életű diplomata – Danton ellenpólusa. Belépője az Alföldi-előadások egyik jellegzetességét idézi. A rendező visszatérő megoldása, hogy felkapcsolja a fényeket, és a nézőtéri széksorok közé helyezjeleneteket. A közönség soraiban ülő egyik fiatalember zsebkendőt használ, mire a nép arisztokratának bélyegzi, és felakasztják. László Zsolt megjelenésével a hallgatóság bevonódik, mert nekünk kezd el beszélni, mint az iskolában. Robespierre kígyó szuggesztivitásának, kiváló szónoki teljesítményének köszönhetően politikai hatalmat szerez, amely a jakobinus diktatúrát, mint a köztársaság egyik formáját festi fel a nyomorult, ostoba, birkaésszel bólogató népnek, azaz nekünk, a történet passzív szereplőjévé tett nézőknek. Mégis, a manipulátor felszólalásait a kikacsintós finom irónia övezi, amely politikai tükröt tart a jelennek. Alföldi stílusosan politizál: finom áthallásokkal reflektál Magyarország helyzetére, miközben új fordításban játszatja el Büchner emigrálása előtti pillanatban írt forradalmi témájú drámáját.

Az előadásban a szenvedélyt, a lüktető életet Marion (Réti Adrienn), az örömlány képviseli. Ő a Minden férfit saját teste részévé egyesíteni akaró két lábon járó vágy. A sikeres nő így lesz Danton szeretőjéből Robespierre erkölcsös pártolója. Ez a női karakter lehetőségek csúcsa az előadásban. Ez alatt csak a feleségek vannak, akik öngyilkosak lesznek vagy megtébolyodnak. Danton neje, Julie (Járó Zsuzsa) a szellem embere, nem érti férje primer tébolyának lázálmokkal teli dühét. Támogatja őt, meghal érte, még sincs valódi kapcsolat köztük. Lucille (Bata Éva), a heves lelkű perbe fogott, ifjú költő, Camille (Varju Kálmán) állapotos felesége a téboly menedékére talál.

A gyilkosságot két árnyék szereplő viszi véghez: Saint-Just (Hevér Gábor) rezzenéstelen arccal és előre megírt vádirattal érkezik Robespierre-hez elindíttatni a visszafordíthatatlant eljárást. A terror hatalmát kézben tartó, ismeretlen nagy testvér, Barère (Mészáros Máté) érdekei kívánják a változást hozó tisztogatást.

A második rész a tehetetlenül vívódó vádlottak istenfilozófiáját és a gyilkosság erkölcsi vetületinek mély gondolatait taglalja. Danton hosszas elmélkedését a valamiből semmivé válás felfoghatatlanságáról végül a várt halál képe oldja fel. Az új kormány jóléti intézkedéseinek köszönhetően kiöltözött nép képviselői állnak kétoldalt a penge alatt, és vércsíkokat húznak a gigantikus pallosra, amikor elindul egy-egy vádlott kivégzésre. A törvény terrora kivirágzott. A hullaszállítók időtlen mindentudói és reflektálói a francia polgárok (Rajhona Ádám és Dengyel Iván), helyzetkomikumaik és párbeszédeik oldják humor-bonbonjaikkal a tragikumot. Ez a fordítók (Bíró Bence eh., Ivanyos Ambrus eh., Thury Gábor eh.) érdeme is, akik az eddig ismert Kosztolányi fordítás helyett jelenünk trágárkodást is aktívan használó nyelvére ültették át a szöveget, hogy ma is aktuális legyen.

Nyílt tárgyalás, koholt vádak, önazonos hősök értelmetlen halála. A színpad ordító valósága a választás lehetőségétvel kecsegtet: Emberi méltóságot kapunk vagy birkaként bólogatunk együtt egy szebb jövő reményében!?

Vígszínház

Fordította: Bíró Bence eh., Ivanyos Ambrus eh., Thury Gábor eh.

Díszlet: Menczel Róbert

Jelmez: Nagy Fruzsina

Fény: Csontos Balázs

Szcenika: Krisztiáni István

Zene: Bella Máté

Mozgás: Király Attila

Dramaturg: Vörös Róbert

Irodalmi konzultáns: Forgách András

A rendező munkatársa: Várnai Ildikó

Rendező: Alföldi Róbert

Szereplők: Stohl András, Varju Kálmán, Csőre Gábor, Józan László, Kerekes József, Király Attila, László Zsolt, Hevér Gábor, Mészáros Máté, Géczi Zoltán, Borbiczki Ferenc, Hegyi Barbara, Járó Zsuzsa, Bata Éva, Réti Adrienn, Rajhona Ádám, Dengyel Iván, Karácsonyi Zoltán, Lázár Balázs, Papp Dániel, Inotay Ákos, Fábián Szabolcs eh., Gonda Kata eh., Kopek Janka eh., Mózes András eh.

Zongorán közreműködik: Furák Péter

Bemutató: 2013. október 25.