Szex, szerelem és egyéb szenvedélyek

A Kaláka mindig önmaga. Nem lesz más, ha gyerekeknek vagy ha felnőtteknek játszik. Csak a versek mások, amelyeket megszólaltatnak: a gyerekeknek énekeltekben erősebb a játékosság, a felnőttekében több a melankólia, de ugyanúgy teljes valóságokat teremtenek a szövegek, mert a Kaláka egyik legnagyobb erénye a gondos versválogatás, amelynek következtében 43 éves történetükben számtalan rejtett irodalmi értéket tettek közkincsé, az ismerteket pedig még népszerűbbé. És ahogy zenévé teszik a költészetet, abban is ugyanaz a gondolkodásmód figyelhető meg: egyszerű, mégis sokféle zenei gyökerekből táplálkozó dallamokat társítanak hozzájuk, amelyeket – részben a sokszólamú éneknek, részben a sokféle, váltogatott hangszereknek köszönhetően – összetett harmóniák nyitnak tágassá. Így születik a Kaláka-dal, amely könnyen befogadható, mégis mélysége van.

És a színpadon sem viselkedik másként a Kaláka, akár gyerekeknek, akár felnőtteknek játszik. Kis történetekkel fűszerezve mesélnek versekről, költőkről, közben hangszereket mutatnak be, közelebbi és távolabbi tájakat idéznek fel. És azért tudják a versek szeretetét másoknak is átadni, mert láthatóan nekik is mélyen személyes közük van ahhoz, amit énekelnek.

A Kaláka együttes

Hogy gyerek- és felnőtt koncert nem áll messze egymástól, azzal is bizonyítja a Kaláka, hogy a hétfő esti Kossuth téri repertoárjába teljesen természetességgel illeszt be egy olyan gyermekversekből álló blokkot, amik a vasárnap délutáni koncerten is elhangzottak: például a Három széklábról vagy az Elveszett követről szólók.

Mindkét vers Kányádi Sándor költeménye, és a Kaláka két koncertjének összeállításából az derült ki, hogy a kedvenc költőjük már egy jó ideje Kányádi Sándor. Nem véletlen, hogy több CD-t is szenteltek a költészetének. Most is tőle hangzik el a legtöbb dal.

Miközben hallgatja ezeket a megejtő dalokat, azon gondolkodik az ember, hogy a több száz (több ezer?) dal, amelyet a Kaláka a működésének 43 éve alatt teremtett, vajon nem kívánkozott volna-e nagyobb, maradandóbb formába. A 70-es években Kozák Andrással készítettek egy előadást a Hamletből, amelyben Kozák mondta Hamlet szövegeit, a Kaláka zenéje pedig megjelenítette, megszólaltatta a darab többi szereplőjét. Ugyanebben az évtizedben egy izgalmas Antigoné-feldolgozás szereplői voltak: Latinovits Zoltán és Monori Lili főszereplése mellett ők zenésítették meg, énekelték a kardalokat. A 80-as években Avar István társaságban adták elő Villon teljes Nagy testamentumát: Avar mondta az életrajzi oktávákat, a Kaláka énekelte a balladákat. Aztán valahogy megszakadtak az efféle nagyobb vállalkozások.

A Kaláka együttes

De míg szólnak az újabb és újabb dalok, kiderül, hogy a Kaláka valójában megtalálta ezt a nagyobb formát, amely ugyan nem a színház felé nyitott, mégis sokkal pontosabban fedi le a Kaláka hivatását. A Kányádi CD-k mellett ugyanis megszólalnak versek a legutóbbi Kaláka-lemezről is, amely Szabó Lőrinc megzenésítéseket tartalmaz, de elhangzanak Kiss Anna, Kosztolányi versei is, amelyek szintén külön-külön lemezen is megjelentek. 2004-ben ugyanis elindította a Kaláka a Helikon kiadóval közösen a Hangzó Helikon című sorozatot, melyben maguk és mások megzenésítésében egy-egy költő válogatott verseinek antológiáját adták közre, méghozzá olyan nyomdai kivitelben, hogy a szövegeket tartalmazó füzetek akár önálló kötetekként is forgathatók. A koncertek ízelítőt adnak a széles repertoárból, de aki egy-egy költő világában akar mélyebben elmélyedni, az megtalálja a hangzó antológiákat.

A hétfő esti Kaláka-koncert egy markáns blokkja a magyar szerelmi költészetből adott szép és egyedi válogatást, sokfajta színnel és hangulattal, az érzés ezer variációjával, Weöres Sándor Rózsa, rózsájától  Kányádi Sándor éteri Románcán át József Attila jajkiáltásáig (Jaj, majdnem szétfeszít a szerelem…)

A szerelem vagy pontosabban az erotika és a szexualitás valahogy a hétfői nap legfőbb témáját adta, hisz a Kossuth téren a Kaláka-koncertet az Egészséges erotika című Tímár Péter-film vetítése követte, a Krúdy Kamaraszínházban pedig két előadásban ment a Francia rúdugrás című Mohácsi István-bohózat, amelynek elsődleges témája a szex. Közben azon gondolkodik az ember, hogy egészségesebb lett-e a társadalom az erotika terén 1985 óta, hiszen a Tímár Péter ábrázolta rejtett kamerás, kefir-rázós öltözői kukkolást a Mohácsi-darabban felváltotta a nyílt beszéd. A Francia rúdugrásban ugyanis mindent kimondanak, hol korábban álszent felháborodással fogadott csúnya szavakkal, de gyakrabban szellemes metaforákkal, körülírásokkal, szójátékokkal. És senki nem távozik felháborodottan a zsúfolásig tömött Krúdy Kamaraszínházból, nem kéri ki senki magának azt a rengeteg szemérmetlenséget, ami ebben a darabban szóba kerül.

Francia rúdugrás (Pál András, Kovács Patrícia)

Ebben nemcsak a világ változása játszik szerepet, hanem az is, hogy Mohácsi Istvánnak tiszták a szándékai. Egyszerűen szórakoztatni akar – felnőtteket felnőtt módon, mert tudja, hogy így vagy úgy, valamilyüknek problémát okozott a szex, ezért szívesen nevetnek azon, amit többnyire kínnak élnek meg. Ez a felszabadító nevettetés csak az előadás célja, semmi több. És ezt az egyenes szándékot hálásan honorálja a közönség, mert nyoma sincs az előadásban annak az átejtésnek, ami a szórakoztatóiparban és a tömegmédiában oly gyakori, hogy az erotikát és a szexet a manipuláció eszközeként használja.

Egyszerű a darab alapszituációja is: Goldmark Ernő (Felhőfi Kiss László) vidéki házában vagyunk, ahol a szexuálpszichológus hétvégi terápiákat szokott tartani a házasságukat megmenteni (és elfásult nemi életüket megújítani) akaró párok számára. A meglepetést az okozza, hogy a véletlenszerűen kiválasztott két pár tagjai ismerik egymást, sőt – amint sejteni lehet – igencsak összekuszálódott érzelmi, szexuális viszonyokban állnak egymással. Ugyanakkor az is hamar kiderül, hogy Mohácsi István nem komédiát (vagy társadalmi szatírát) akar kibontani a témából, még csak nem is igazán a bohózati masinériát akarja működtetni, hanem inkább az amerikai sitcomok mintáját követi: poént halmoz poénra. Így a cselekmény is inkább a verbális mulattatás igényét szolgálja.

Francia rúdugrás (Urbán Tibor, Szabó Vera)

Közben azonban némi jellemrajz is kibonatkozik. Az unatkozó, saját foglalkozással nem rendelkező (és gyerekre is hiába vágyó) Zsuzsa (Herczeg Adrienn) viszi magával a férjét a terápiára. De azt még nem döntötte el, hogy megjavítani szeretné a házasságukat, vagy inkább el akar válni. Ákosnak (Pál András), az elfoglalt topmenedzsernek nem sok kedve van ehhez a hétvégéhez. Miközben nem sokat törődik a feleségével, meglepődik azon, hogy válni akar. Egyébként rendszeresen csalja Zsuzsát, nemcsak a titkárnőjével, hanem egykori iskolatársa feleségével, Katival (Kovács Patrícia). Ezért is kínos, amikor váratlanul ők is betoppannak a vidéki házba. Mindenkinek van itt valami titkolni valója, ugyanis hamarosan az is kiderül (legalábbis a nézők számára), hogy Kati férje, Gyula (Urbán Tibor) szintén viszonyt folytat a barátja feleségével, Zsuzsával.

Ez a „mindenki mindenkivel” helyzet még inkább tovább gabalyodik, amikor váratlanul betoppan Ákos titkárnője és szeretője, Anikó (Szabó Vera), aki világosan megmondja: addig innen el nem megy, amíg nem szerez magának férjet.

Mohácsi István a szerkezete szintéjén a klasszikus francia bohózatot követi. A bonyodalmat felvázoló első felvonás után a mámoros éjszaka következik, amikor minden mozgásba jön, összekavarodik, összezavarodik (és mindenki mindenkivel ágyba bújik). Az eredeti mintában a feltartóztathatatlanul beinduló bohózati csikicsuki a félreértések egyre abszurdabb szintjeire viszi a történet. Mohácsi Istvánnál azonban nem a helyzetkomikum felpörgetésére, inkább a szituációkban rejlő humorforrás kiaknázására törekszik. A hol szellemesen megírt, hol abszurdba hajló szöveg, illetve a pikáns helyzet és a hozzá kapcsolódó érdekes játék jelenti a humor forrását. Mulatságos például az, ahogy a nagy kujonként számon tartott Ákost az onanizálási szokásairól faggatja Ernő, mert neki ez a szakterülete. Vagy humoros az is, ahogy Ernő egyetemi tanítványáról (és Ákos titkárnőjéről), Anikóról kiderül, hogy valójában ő a szexualitás mestere, az igazi beavatott. És az előadást átfogó humoros motívum az is, ahogy elterjed Anikó legfőbb titka, a „francia rúdugrás”, amely egy olyan szexuális technika, amely egy életre a nőhöz kötheti a férfit, de ha rosszul fognak hozzá, a férfi életébe kerül. De nevetségesek Ernő tesztjei és módszerei is, például az, hogy egy bőröndnyi szexuális segédeszközzel ajándékoz meg minden párt, és megpróbál következtetéseket levonni abból, hogy ki mit választ belőle. Ezek többnyire hatásos, mulatságos részletek, amelyek önmagukban szórakoztatóak. Ha a néző nem vár többet a darabtól, akkor jól fog szórakozni.

A harmadik felvonás – ahogy ez lenni szokott a francia bohózatokban – a másnapos kijózanodás és kibékülés ideje. A happy endben visszaépülnek a látszatok, mindenki visszatalál a saját párjához.

Francia rúdugrás (Szabó Vera, Herczeg Adrienn)

Mint ahogy az előadás is visszatalál az eredeti szándékaihoz.  A darabot eredetileg egy pécsi felolvasó színházi előadáson mutatták be még 2009-ben Pál András, Herczeg Adrienn, Urbán Tibor, Szabó Vera főszereplésével. Az est annyira sikeres lett, hogy többször is előadták, majd a darab kőszínházi bemutatóját is tervezték az eredeti szereposztással a Pécsi Nemzeti Színházban. Mire azonban 2010 őszén elkezdődtek volna a próbák, az eredeti szereposztásból már csak a Goldmark Ernőt játszó Ottlik Ádám volt a társulat tagja, Pál András és Szabó Vera már korábban távozott Pécsről, Herczeg Adrienn és Urbán Tibor pedig az olvasópróba napján mondott fel. Így Mohácsi János lényegében egy új szereposztással kezdte próbálni öccse darabját.

A színészeknek azonban nyilván nosztalgiájuk lehetett az elmulasztott előadás iránt, ezért keresték az alkalmat, hogy független produkcióként hogyan csinálhatnák meg a Francia rúdugrást, ami végül MaNNa és az Orlai Produkciós Iroda támogatásával valósult meg 2011 szeptemberében. Mohácsi István pedig úgy gondolta, hogy bátyja kicsit túlgondolta a darabot a pécsi rendezésében, többet akart belelátni, mint ami benne van, ezért maga vállalkozott a rendezésre.

És valószínűleg igaza is volt: az általa irányított változat pörgősebb, jobban élteti a poénokat, és ami a legfőbb erénye: nem sejtett mélységet ott, ahol ezt nem érdemes keresni. Épp ezért van jóval kevesebb hiányérzete a nézőnek a darabbal és az előadással kapcsolatban. Az eredeti szereposztásból Pál András, Herczeg Adrienn, Urbán Tibor, Szabó Vera vesz részt a játékban. De nem csak ők mozognak otthonosan a szerepekben és a helyzetekben, hanem az új „beállók” is: Felhőfi Kiss László és Kováts Patrícia is.

Profi szórakoztató darab volt a színházi program másik hétfői előadása is – ha nem lenne szentségtörés ezt mondani a mai magyar független színházi szféra leghíresebb alakjáról, Pintér Béláról. De valójában a Kaisers.Tv.Ungarn is egy érdekes ötletből briliáns dramaturgia technikával kibontott, egyszerű színészi eszközökkel végigvezetett kalandjáték, amelyben fölösleges különösebb mélységeket keresni, de remekül lehet rajta szórakozni.

Kaisers.Tv.Ungarn (Szamosi Zsófia, Mucsi Zoltán)

A történet többszörös fikcióra épül. Egyrészt arra a feltételezésre, hogy 1882-ben egy kórboncnokként működő fiatalember, Balázs Gábor (Friedenthal Zoltán) ismert egy olyan hipnózis technikát, amely képes visszarepíteni az időben. Amália (Enyedi Éva) számára jelentene ez segítséget, mert akkor 33 évvel korábban megkérdezhetné az épp most elhunyt édasanyjától (Szamosi Zsófia) a bankszéf kódját, amelyet az halála előtt elmulasztott vele közölni, így nem juthat hozzá az örökségéhez.

Amália egész 1848-ig vándorol vissza az időben. A darab fikciója szerint ekkor már létezik a tv, így Petőfi nem a Heckenast nyomdát foglalja le a sajtószabadság nevében, hanem a császári tévét, amit azonnal át is keresztel Magyar Nemzeti Élőkép Vibráncnak.

Innentől kezdve egyszerre bonyolódnak a közélet és a magánélet eseményei: Amália az anyját keresi (aki épp akkor terhes vele), de először az apjába botlik, a katona Baráznay Ignáczba (Mucsi Zoltán), akivel a tv épp interjút akar készíteni legújabb hőstettéről, amely alapján a „sukorói oroszlán” melléknevet kapta. (Baráznay ezt épp olyan mulatságosan tartja, mintha valakit rákospalotai mosómedvének hívnának.) Amália zavarba jön, mert nem ismerte az apját, hisz az még a születése előtt eltűnt a schwechati csatában.

Kaisers.Tv.Ungarn (Pintér Béla, Thuróczy Szabolcs)

Pintér Béla ekkor kettős játékot játszik a történelemmel. Egyrészt ironikusan értelmezi, és megmutatja, hogy a nagy nemzeti idolokban is milyen kicsinyes szándékok munkálkodnak. Sértődékenység és hiúság mozgatja a (Pintér Béla játszotta) Petőfi Sándort is, aki a forradalmi hatalomátvétel logikáját követve először mindenkit kirúg a lefoglalt élőkép vibráncból, majd aki pontosan tudott idézni tőle, legyen bár teljesen hülye, ráadásul román is, visszaveszi. Közben egyre idegesebb, mert csodálják, ám de valójában nem ismerik költészetét, még a nemzeti hős Bráznay sem átallja a Toldi írójaként tisztelni. Pintér energikus Petőfijében a büszkeség, rátartiság, sértettség keveredik a gátlástalan hatalomérvényesítés kíméletlenségével, Pintér játékát ezúttal a jól érzékelhető önirónia teszi felejthetetlenné.

A fiktív történelmi hőssel, Baráznay Ignáczról is kiderül, hogy a schwechati csatatéren egyetlen cél mozgatja: időben külföldre szökni a szeretőjével, Üregi Szidónia bemondó művésznővel, aki azért tartózkodik a csatatéren, mert a tévé természetesen egyenes adásban számol be az ütközetről.

A bonyodalmat az okozza, hogy Amália – a jövőből érkezett ember történelmi ismereteit kamatoztatva – azzal ostromolja az apját, hogy az milyen lovasrohammal tudná megfordítani a csata kimenetelét, de a mélyen szkeptikus Baráznay már csak a nemzetközi helyezet miatt is reménytelennek tartja a magyar szabadság ügyét.

Kaisers.Tv.Ungarn (Mucsi Zoltán, Friedenthal Zoltán)

És ekkor Pintér Béla megfordítja a játék irányát: képzeljük el, hogy mi lenne akkor, ha a politikusok, katonák, forradalmárok tényleg azon eszmények alapján cselekednének, amelyekre hivatkoznak (és amelyekkel a nemzeti emlékezet azonosítani szeretné őket), és nem az önző, egyéni számításaik mozgatnák őket. Mi lenne, ha Baráznay a szeretőjénél tényleg fontosabbnak tartaná a hazát, és a döntő pillanatban valóban megindítaná a sorsfordító lovasrohamot? Lehetne így valóság az a nemzeti nagyság, amelyről folyton ábrándozunk?

A darab zárásában újból 1882-be érkezünk. Épp a schwechati diadal 33. évfordulóját ünnepli Magyarország, ami azóta európai nagyhatalom lett (a britek még talán elég erősek, de a németek és a franciák nincsenek sehol, és a csóró svájciak is folyton csak pénzért kuncsorognak). Olyan erős az ország, hogy most már nyugodtan kiegyezhet az osztrákokkal is, akik néhány önálló minisztériumért könyörögnek.

És ironikus fordulatot vesz a magánéleti szál is: Amália, aki soha nem ismerte az apját, és mindig gyűlölte az anyját, visszatérve egy szeretetteljes, derűs anyával és egy tisztességben megőszült apával találkozik, akik azt mondják, hogy hihetlenül szépen telt el az elmúlt 33 évük. Mire csendesen csak annyit mond: kár, hogy ebből a boldogságból én semmire nem emlékszem.