Tintaló Társulás

Nem akarok többé boszorkány lenni!

Beszélgetés Badacsonyi Angélával és Sisak Péterrel

A Tintaló Társulást Sipos Katalin és Sisak Péter alapította Kecskeméten azzal a szándékkal, hogy a gyerekközönség számára színvonalas és szórakoztató előadásokat hozzanak létre. 2005 augusztusában, a Mesterségek Ünnepén mutatták be Felhővadászat című produkciójukat. Ezt követte 2006 májusában a gyerek méretű Tintaló Cirkusz, a múlt század elejét idéző mechanikus bábokkal. 2006 decemberében készült el az első bábelőadásuk, a Nem akarok többé boszorkány lenni! A produkciót Badacsonyi Angélával, a Tintaló Társulás első számú és állandó alkotótársával közösen állították színpadra.

Sándor L. István | 09. 02. 8.

A szabadság terhe és felelőssége

Beszélgetés Badacsonyi Angélával és Sisak Péterrel

A Tintaló Társulást Sipos Katalin és Sisak Péter alapította Kecskeméten azzal a szándékkal, hogy a gyerekközönség számára színvonalas és szórakoztató előadásokat hozzanak létre. 2005 augusztusában, a Mesterségek Ünnepén mutatták be Felhővadászat című produkciójukat. Ezt követte 2006 májusában a gyerek méretű Tintaló Cirkusz, a múlt század elejét idéző mechanikus bábokkal. 2006 decemberében készült el az első bábelőadásuk, a Nem akarok többé boszorkány lenni!, mely 2007-ben első díjat nyert a Marczibányi téri Gyerekszínházi Szemlén, 2008-ban előadói díjat nyert a kaposvári Gyermekszínházi Biennálén. A produkciót Badacsonyi Angélával, a Tintaló Társulás első számú és állandó alkotótársával közösen állították színpadra. Új előadásukat, a Zsiga föstő fest címűt játszották a novemberi kecskeméti bábfesztiválon, ahol az előadást játszó Badacsonyi Angéla megkapta a Magyar Bábművészek Szövetségének díját (a Zsiga föstő mellett a Lenn a nyuszi barlangjában - Gruffacsór Színház és a Volt egyszer egy Mari nevű szekrény című előadásokban nyújtott alakításáért.) Badacsonyi Angélával és Sisak Péterrel  a Tintaló Társulásról Sándor L. István beszélgetett.  

Sándor L. István | 09. 02. 8.

A szabadság terhe és felelőssége

Beszélgetés Badacsonyi Angélával és Sisak Péterrel

A Tintaló Társulást Sipos Katalin és Sisak Péter alapította Kecskeméten azzal a szándékkal, hogy a gyerekközönség számára színvonalas és szórakoztató előadásokat hozzanak létre. 2005 augusztusában, a Mesterségek Ünnepén mutatták be Felhővadászat című produkciójukat. Ezt követte 2006 májusában a gyerek méretű Tintaló Cirkusz, a múlt század elejét idéző mechanikus bábokkal. 2006 decemberében készült el az első bábelőadásuk, a Nem akarok többé boszorkány lenni!, mely 2007-ben első díjat nyert a Marczibányi téri Gyerekszínházi Szemlén, 2008-ban előadói díjat nyert a kaposvári Gyermekszínházi Biennálén. A produkciót Badacsonyi Angélával, a Tintaló Társulás első számú és állandó alkotótársával közösen állították színpadra. Új előadásukat, a Zsiga föstő fest címűt játszották a novemberi kecskeméti bábfesztiválon, ahol az előadást játszó Badacsonyi Angéla megkapta a Magyar Bábművészek Szövetségének díját (a Zsiga föstő mellett a Lenn a nyuszi barlangjában - Gruffacsó Színház és a Volt egyszer egy Mari nevű szekrény című előadásokban nyújtott alakításáért.) Badacsonyi Angélával és Sisak Péterrel  a Tintaló Társulásról Sándor L. István beszélgetett.  

Sándor L. István | 09. 02. 8.

Furinka útja

Nem akarok többé boszorkány lenni! - Tintaló Társulás

Az Ellenfény legutóbbi száma több fontos bábszínházi alkotóval és előadással is foglalkozott. A Tintaló Társulást kétségtelenül a Nem akarok többé boszorkány lenni! című előadás emelte a legizgalmasabb új független bábszínházi formációvá. Ekkor lett a két alapító tag Sipos Katalin és Sisak Péter állandó alkotótársa Badacsonyi Angéla, aki egyszemélyes előadásként játssza végig a mesét. Az előadás a műfaj minden létező díját begyűjtötte Magyarországon.

Sándor L. István | 09. 02. 7.

A csodák közelében

Nem akarok többé boszorkány lenni; Zsiga föstö fest - Tintaló Társulás

A Tintaló Társulást kétségtelenül a Nem akarok többé boszorkány lenni! című előadás emelte a legizgalmasabb új független bábszínházi formációvá. Ekkor lett a két alapító tag Sipos Katalin és Sisak Péter állandó alkotótársa Badacsonyi Angéla, aki egyszemélyes előadásként játssza végig a mesét. A Nem akarok többé boszorkány lenni! a műfaj minden létező díját begyűjtötte Magyarországon. Majd elkészült a társulásnak egy újabb egyszemélyes, de még intimebb hatású játéka, a Zsiga föstő fest. A két produkciót Sándor L. István mutatja be.

Sándor L. István | 09. 01. 27.