A jó előadás alapja a jó szövegkönyv. Keresztury Tibor nemcsak jellegzetes, hanem valóban kiemelkedő szövegeket választott ki Tar Sándor életművéből. Közös bennük az író állandó témája: mindegyik kisemberekről szól, üzemek és építkezések dolgozóiról, ingázókról vagy munkásszállókon lakókról, csupa kétkezi emberről.
Megannyi lökött tunika-pelenka, néhány bikini és egy makk-kalap, Camel tevék, Henrik Ibsen ollózatlan szövege, a kétdimenziós Gudbrand-völgy, egy 1 méter 20 centis hajkorona, pár KRESZ-tábla, jól kimódolt koreográfiák és két, rendezőjük felé odaadó bizalommal forduló társulat összmunkája – mindez azon hajrázott, hogy Horváth Csaba Peer Gyntjének majd’ három és fél órás futamát vastaps zárja.
Amikor Milorad Krstić konstruktivista letisztultságú minimáldíszletében Blaskó Borbála afféle narrátorként elkezdi darálni a helyszínt leíró dürrenmatti szerzői utasításokat, azonnal világossá válik, hogy a kibontakozó előadás a színházi érzékletek szétszálazására tör. A Horváth Csaba által vezényelt analízis során felfüggesztődik mindaz, amire a megszokástól vezérelve támaszkodhatunk, s az alkotók a szétszerelt elemek új összefüggésbe helyezésével remélik felmutatni azok valódi jelentőségét.
Hajdu Szabolcsot elsősorban filmrendezőként ismerjük, ám pályája alternatív színházakban indult színészként, rendezőként. A Simó-osztály elvégzése óta azonban kevés színházi előadást rendezett. Most Horváth Csaba felkérésére a Forte Társulattal állította színpadra egy három hetes próbafolyamat eredményeként a Ne kíméld, akiket szeretsz! című produkciót.