Mit tud kezdeni a színház egy olyan személyes tragédiával, mely egy ponton költészetté válik? A debreceni Csokonai Színház Halotti pompa című ősbemutatója nemcsak a cím mögötti ismert tragédia miatt nehéz előadás, hanem az abból táplálkozó irodalmi művek miatt is. Egyszerre szomorú és kegyetlenül nehéz, amit a színpadon látunk - a rendező, Vidnyánszky Attila különös érzékenységgel, de korántsem érzelgősen vagy hatásvadász módon nyúlt hozzá Borbély Szilárd műveihez, így nem egyszerűsíti le azokat.
A III. DESZKA Fesztivál utolsó napjának főszereplője kétségtelenül a díszvendég, Hubay Miklós volt. Délután életéről és pályájáról kérdezte őt Szakonyi Károly, este pedig a Csokonai Színházban 2008. december 12-én bemutatott Egy szerelem három éjszakája című darabját tűzték műsorra a szervezők - ez volt egyúttal a fesztivál záróelőadása is.
Az eddigiekben a fesztivál programjának előadásait úgy helyezték egymás mellé, hogy bizonyos rokonság, kapcsolódás (vagy legalább a származási helyük) összekötötte őket. A hetedik nap műsorát merőben különböző játékok, témák és hangulatok alkották.
A III. DESZKA Fesztivál hatodik napjának három esti előadása (Szerelmes hal, Könyökkanyar és Soha vissza nem térő) alapjaiban más esztétikát képviselt, ennek köszönhetően három különböző hangulatú előadást láthatott a közönség.
A fesztivál félidejéhez érkezett. A szakmai beszélgetések és a felnőtt színházi előadásokról szóló elemző viták (vagyis inkább egymást erősítő egyetértések) barátian szűk körűvé váltak. És a fesztivál rejtélyes hullámzását követve ez a páratlan nap sem sikerült páratlanul: a bemutatott két előadást szinte csak bírálat illette a nagyrészt drámaírók alkotta éjjeli kerekasztal körül.