Egy köznapi tündér

Egy hétköznapi mese

A mai írók számára nagy kihívást jelent mesét mondani. Gimesi Dóra könnyedén és jól mesél, különös, varázslatos, mégis ismerős és jólesően otthonos világokat teremt. Nem távoli korok királyfiairól és királylányairól szólnak, nem is sosem volt népi hagyományokba próbálja beilleszteni a történeteit, az ő meséi akár a mi történeteink is lehetnének. Gimesi Dóra meséi a jelenről beszélnek, a mai életünk örömeiről és problémáiról, köztünk élő mesehősökkel. Történeteit olvasva, darabjait nézve az a lelkesítő érzés fog el bennünket, hogy a mesék és mesehősök – királyfiak, királylányok, számtalan tündérek, toronyház-óriások, fáradt és zsémbes királyok, királynék – itt élnek velünk, bennünk, csak meg kell látni őket. Hiszen minden kisfiú és kislány királyfi és királylány, aki arra született, hogy felnőttként a saját életének királya és királynéja legyen. Ebből az alapvetésből mesél a Csomótündér is, amely Gimesi Dóra első mesekönyvének címadó története.

A Csomótündér egy egyszerű, hétköznapi, sokfelől ismerős történetet mond el két emberről, akiket véletlenszerűen egymás mellé sodort az élet. Egyetemistaként megszerették egymást, közös érdeklődésük is (a filmek iránt, amelyekben idegenek szállják meg a bolygót) összefűzte őket, így összeházasodtak, de idővel – bár közben gyermekük is született – szembe kellett nézniük azzal, hogy mégsem sikerült egy harmonikus közös életet kialakítaniuk. Ahogy teltek az évek, egyre kevésbé érezték azt, amit eleinte, hogy ők valóban összeillenek. Nem azok az élmények szaporodtak, amelyek hidat teremtettek volna köztük, hanem azok a feszültségek növekedtek, amelyek egyre távolabb taszították egymástól őket. Végül – ahogy az életben ilyen helyzetekben jobbára történik – az útjaik elváltak egymástól.

A hétköznapi történet azáltal válik mesévé, hogy Gimesi Dóra a hétköznapiban is képes felfedezni és láttatni a varázslatost, az ő jelen idejű meséiben természetes módon van jelen a csoda. A Csomótündérben elsősorban a címszereplő jelenti a csodás elemet, körülötte alakul ki a mesét átszövő különleges világ. „Van a világon egy csomó tündér, ezt mindenki tudja" – kezdődik a mese. „Tavasztündérek, konyhatündérek, villamosvezető-tündérek. De Csomótündér csak egyetlen egy volt." Róla, az 532 éves Apollóniáról szól a mese, aki még ennyi idősen is, 38 dioptriás szemüvege ellenére „látástól vakulásig csomózott": királyfiak és királylányok cipőfűzőit kötötte össze egy életre az általa mesterien alkalmazott örökcsomóval. Évszázadokig végezte kifogástalanul a munkáját, ám egy nap aztán bekövetkezett a baj: tévedésből az örökcsomóval azokat kötötte össze, akik nem egymásnak lettek teremtve. Így került össze Menyus királyfi és Panni királylány, bár mindkettőjüknek más párt rendelt volna a Csomóügyi Főosztály.

Apró Ernő

A családok széthullásának a mindennapokból ismerős folyamatára ad mesei magyarázatot a Csomótündér. De azáltal, hogy ezt meseként teszi, képes megemelni és mélyebb értelművé is tenni a történetet. A hétköznapi probléma mesei feldolgozása azt is mutatja, hogy nemcsak tragikusan vagy fájdalmasan lehet azt ábrázolni, amikor emberek, akik korábban összekötötték a sorsukat, elválnak egymástól. Hogy egyáltalán lehet erről a kérdésről beszélni, nemcsak indulatosan vagy keserűen hanem szépen és szelíden is. És arra is jó a mese, hogy megmutassa: az emberi (tündéri?) tévedésekre lehetséges jó megoldást is találni. Így a mesével találkozó gyerekek – akik talán a saját családjukban is megélik ezt a helyzetet – közelebb kerülhetnek ehhez a fájó, nehezen verbalizálható problémához.

És mi más lehetne a kortárs gyerekirodalom – és a kortárs gyerekszínház – feladata, mint az, hogy közelebb vigye a gyereket azokhoz a problémákhoz, amelyeket ők maguk is megélnek, megmutassa, hogy nincsenek egyedül vele – és közben azt is sugallja számukra, hogy az életválságnak lehetségesek emberi megélési módjai, s talán jó megoldásai is, még ha nem is olyan egyszerű rátalálni erre. Gimesi Dóra meséje beszél a bajokról, küszködésekről is, de azt is megmutatja, hogy meg lehet küzdeni velük. Nem mondja azt, hogy végül minden lehet olyan, mintha sose okoztak volna fájdalmat egymásnak az emberek, de mesél arról is, hogy lehet olyan utat találni ezekből a válsághelyzetekből, hogy az élet folytatható, a másik ember pedig szerethető maradjon.

A Csomótündérből eőször Kuthy Ágnes rendezett nagyszerű előadást belőle a kecskeméti Ciróka Bábszínházban. Kecskeméten Apró Ernő játssza a címszerepet. Nagyszerű figurát teremt, a szó legjobb értelmében vett jutalomjátéknak tűnik az alakítása. Egy kedves kópét, egy munkáját aggályos pontossággal bemutató, mulatságos, szerethető figurát jelenít meg. Tündérként is hétköznapi, közülünk való embert játszik, kopott ruhája is erre utal: barna kordnadrágot, kockás inget és hosszú, kötött zöld kardigánt visel. Tündérségére csak a kardigánja hátára festett fehér angyalszárnyak emlékeztetnek. Apró Ernő Csomótündérének viselkedése esendően emberi, akinek a hibái és tévedései, fontoskodása, öndicsérő túlzásai is elnézhetők, megbocsáthatók.