A sütemények királynői

Vagyis – ahogy a tanulság mondja – látszat csalóka. Egyrészt tökéletes a „létrejövés” illúziója, másrészt (nem függetlenül ettől az illúziótól) az előadás minden apró részlete – a vegetariánus mézeskalács-szörny bonbon-szemétől a hercegkisasszonyi trónnak is tökéletes teáscsészén át a torta-hasú királyig és a mignon-fejdíszig – jól ki van találva: a világ legtermészetesebb módján kel életre abból a habos-édes (de még véletlenül se negédes), forrócsokis, uzsonnázós világból, amely viszont a Paul Maar-történetből következik; de nem illusztrálja, hanem kiteljesíti a mesét. A színpadi világ tervezője Sinko Szabina.  

A bábszínészek – Kovács Bálint, Kovács Zsuzsanna, Lehőcz Zsuzsa, Szabó Tamás – pedig tényleg úgy játszanak, mozognak, beszélnek ebben a világban, mint a gyerekek, akik nem is játsszák, hanem élik a színházat, koncentráltan és önfeledten: az ő kezükben „bármi lehet bármi”. A színészek saját lénye, a „nyakon ragadott” báb és a történet kontextusába könnyedén belehelyezett hétköznapi tárgy azonnal teljes jogú, egyenrangú szereplővé válik. A kortárs Paul Maar gondolkodásában különösen rokonszenves, ahogyan az ismert mesei elemeket használja: ezt a történetet egyrészt – „archetipikus alapon” – fölkínálja a félelmekkel való szembenézésre, a szorongások oldására, másrészt el is szakad az ismert sémáktól, vagy inkább korszerű, eleven olvasatukat adja. A Tessék engem megmenteni! elkényeztetett, csak magára figyelő, de azért szeretnivaló „hagyományos” hercegkisasszonya mellett megmutatja a vagány, eszes (talán kicsit magányos)  Szimplinellát, aki hercegre nem vágyik, viszont annál nagyobb szüksége van (praktikus okokból) a „fele királyságra”. De a fele királyságért jellemző módon csak fiúként szállhat harcba – lesz is ebből egy kis kalamajka. Közben – szinte mellesleg – a közönség észrevétlenül olyan finomságokra is fölfigyelhet, hogy pl. miben különbözik a rajongás a szeretettől. (A Mesebolt-plakáton éppen a Szimplinellát, egyúttal Szimpla herceget – és például Henrietta hercegkisasszony királyi mamáját – játszó Kovács Zsuzsanna üldögél egy kívánatos sütemény tetején: egyik föltekert copfja mintha briós lenne, a másik vidám kis mignon. Kovács Zsuzsanna különben is talán a legerőteljesebb, legszínesebb személyisége a friss és fiatal meseboltos társulatnak.)

A Mesebolt bérletben játssza az előadást, de különösen izgalmasak a bérleten kívüli, vasárnapi matinék – ide nem csoportban érkeznek a gyerekek, vagyis a megszokottnál több felnőtt van a nézőtéren. Nehéz eldönteni, hogy kit varázsol el mélyebben a játék, mindenesetre a reakciók azt jelzik, hogy szülő és gyerek ilyenkor szintén egyenrangú partnerré: befogadóvá válik. Az előadást követő, akár csak a nézőtértől a ruhatárig tartó beszélgetések ugyanolyan fontosak, mint maga az előadás. Ezért is telitalálat a maga „pofonegyszerűségében” az a világot jelentő asztal, amely most színpadként működik: ahol a Tessék engem megmenteni! megtörténik. Az asztalnak a mindennapi életben is mágikus funkciója van: az asztalt körbeülni óhatatlanul a közös élmény ígéretét jelenti. A kamaratérben mintha az asztal körül ülne a közönség is. A játékosok pedig mintha uzsonnához készülnének: fodros terítő, rózsamintás porcelán, ezüstösen csillogó villák és kiskanalak, torta és emeletes süteményestál. Két fiú, két lány (a mosolyokban, mozdulatokban már a végkifejlet is benne van): adják egymásnak a szót, mintha ott helyben találnák ki a mesét. „Egyszer régen volt egy mély, sötét erdő…” Amiről beszélnek, rögtön életre kel: a magas támlájú székek ágas-bogas mintázata könnyen félelmetes erdővé változik, a kitárt karok meredek hegyoldallá, a kecsesen tartott csészealjak lépcsővé vagy ösvénnyé lényegülnek át; mikor mit hoz magával a történet. Csernák Samu zenéje az első percekben olyan, mintha az ablakon-zongorabillentyőkön kopogna az eső: ilyenkor jól jön a mese, a forró csoki, jól jön az összebújás és borzongás is – de azért a szörny legyen inkább vegetariánus. (Na, sárgarépa vagy cukorka? A fehér cukorszemek most kisbárányt játszanak: hamm, bekaplak.)

Az előadáshoz Tasnádi István szellemes dalszövegei adják hozzá az édességből is kihagyhatatlan „csipetnyi sót” (ajándék a felnőtteknek): „…a bizonyosság bizony nagy hiánycikk…”  A mese viszont nem tűri a bizonytalanságot, úgyhogy: „…De elmondhatjuk végül révbe érve: minden úgy jó, hogyha jó a vége. / A mese úgy jó, hogyha jó a vége.” (Az elvarázsolt mézeskalács-szörnyet meg a legjobb lenne hazavinni ölelnivaló kispárnának, de hát – herceg lett belőle. Ez a Mesebolt Bábszínház második Paul Maar-bemutatója. A 2010-es Hoppláda májusban megy a kaposvári gyermekszínházi biennáléra.)

Mesebolt Bábszínház, Szombathely

Fordította: Mohácsi Árpád

Dalszöveg: Tasnádi István

Zene: Csernák Samu

Dramaturg: Végh Ildikó

Tervező: Sinko Szabina

Rendező: Bartal Kiss Rita

Szereplők: Kovács Bálint, Kovács Zsuzsanna, Lehőcz Zsuzsa, Szabó Tamás

Más is látta:

Pais H. Szilvia: Sütimese vegaszörnnyel…

Képgaléria

Nyugat.hu

Videó ajánló

tvszombathely