Számvetés

[...]

Előadások, személyiségek

– A körkép az elmúlt másfél, két évadot tekintette át. De talán érdemes tágítani a kört, és egy rövid leltárt készíteni arról, hogy az elmúlt tíz évben mik voltak a Kabóca legfontosabb előadásai.

– Elsőként mindenképpen a Ha Dedét említeném, a babaszínházi előadást, amit Karel Van Ransbeeck rendezett. Kiss Erzsi zeneszerzőként és szereplőként is részt vesz az előadásban, társa Futó Ákos, akitől később Szabó Balázs vette át a szerepet. Ez egy különösen fontos előadás. Nem véletlen, hogy nemzetközileg is sikeres volt. Szemléletileg olyan alapot adott, amire azóta is építünk. Karellel folyamatos volt a munka, még tavaly ősszel is tartott egy háromnapos workshopot nálunk, amibe becsatlakozott az egész társulat.

Nagyon fontosnak tartom a kezdeteknél az Álom, álom, kitalálom című előadást, amit Harangi Marcsi rendezett. A Palya Bea dalaiból készült produkció a tánc, a báb, a többféle animációs technika együttes megjelenésével újfajta élményt nyújtott a nézőknek, s kihívást jelentett a társulatnak is. A már említett ifjúsági előadás, a Kuthy Ági rendezte „Kél egy-egy árnyék", majd Fige Attila Hüvelyk Matyi vizsgarendezése a klasszikus bábszínházi formákat és gondolkodást megtörve új színt hozott a repertoárba.

Nagy kihívás volt a Helka, a Balaton tündére című vízi bábszínházi előadás. A Bakony és Balaton történetére épülő produkciót a helyi közönség magáénak érzi. A különleges vízi bábszínházi technika kitalálása és megvalósítása nagy feladat volt egy ilyen kis társulat számára. De azért nagyon nagy szeretet vette körül. Ebben a darabban is sikerült rendezőként Gyarmathy Ágival együtt dolgoznom, aki egy rendkívüli személyiség, nagy formátumú tervező. Nagyon izgalmas ember Danny Bain amerikai zenész és mesemondó, aki tulajdonképpen nálunk kapott szárnyakra, és az ő személyisége, jelenléte áttételesen mindenre és mindenkire hatott. Fontos, hogy öt-hat éve ő is jelen van a Kabócában. Örülök, hogy az általa mesélt Kodzsugukila, a boszorkány fesztiválokon szerepelt, díjat is nyert.

Az is fontos, hogy időnként megjelent Rumi Laci. Igaz, nem tudott úgy kifutni az előadása, a Zöld Marci, a körhintás betyár, mint amennyire szerettem volna. Azt reméltük, hogy az óriásbábokkal egy igazi szabadtéri „történetmesélő" előadás jön létre. Érdekes, izgalmas alapanyag volt, de valahogy eddig még nem találta meg a helyét a világban. Remélem, még megtalálja!

Bodnár Enikő tervező jelenléte is meghatározó a Kabóca életében. Ő a kezdeteknél már jelen volt, majd néhány évig a gyerekei miatt visszavonult, de az utóbbi pár évben újra itt alkotott. Az ő alkotói hozzáállása, vizuális gondolkodása erősen hatott az egész társulatra.

Érsek-Csanádi Gyöngyi színésznő sugárzó, vibráló személyisége, színészként és rendezőként is végigkísérte a bábszínház munkáját. A Volt egyszer egy... című előadás, amit közösen készítettünk – Gyöngyi játssza, én rendeztem –, s az Aranyszamár Bábszínházzal együtt hoztuk létre, fontos mindkettőnk számára. Nagyon szeretem ezt a produkciót.

Szántó Viktória is meghatározó személyiség a Kabóca elmúlt tíz évében. Amikor igazgató lettem, színészként dolgozott itt, majd tanulmányokat folytatott Marosvásárhelyen, s már dramaturgként érkezett vissza. Viki olyan tehetséges fiatal művész, akinek látásmódja egyedi, s erőteljesen tudja képviselni a gondolatait.
Csóka Eszter, aki tanítványom volt, sokoldalú művész, pedagógus, közművelődési szakember. Már az első lépéseknél 2008-ban vele együtt alakítottuk ki a Kabóca Házikót, a kisgyerekek, kisbabák játszóházát, amely a bábszínház különleges helye, tere. Eszter a babaszínházi programunknak, előadásainknak alkotója is, az egészen kis gyerekek gondolkodásának kiváló értője.

Azt is az elmúlt tíz év eredményének tartom, hogy több tehetséges ember bontakozott ki a Kabócában. Például Mákszem Lenke, aki csalódott művészként jött hozzánk, de most egy nagyon komoly kvalitású színésznőként van jelen az országban. Érsek-Csanádi Gyöngyiről sem tudtak, de most már országosan is ismert kiváló színésznő. Danny Baint is sikerült szélesebb körben megismertetnünk, akinek önálló karrierje is elindult. Ezek a történetek számomra nagyon fontosak, hiszen mélyen elhivatott pedagógus is vagyok. Ám nagyon sajnálom, hogy egy-két ember elhagyta a pályát, például Futó Ákos, vagy akár a Fige testvérek, akik külföldre költöztek. Talán megérthetem, hogy miért, de veszteségnek gondolom, hogy elhagyták a színházi pályát. Remélem nem véglegesen!

– Ha már számvetésre kényszerítettem, akkor végiggondolta azt, hogy tíz év alatt honnan hova jutott el a Kabóca Bábszínház?

– Igen. Úgy gondolom, hogy egy amatőr színházból profi színház lett. Ez egyértelmű. Ez derül ki mind az egymás iránti elvárásainkból, mind az egész működésünkből.

Az épület, a társulat

– És volt valami, amit a tíz év alatt nem sikerült elérni?

– Az önálló épületet. Amikor Veszprémbe jöttem, egy kedves kis családi házban működött a bábszínház. Nem voltak jók a körülmények, de gyerekbarát hangulatot alakítottunk ki. Megértem a város döntését, hogy mivel nagyon drágán bérelte azt az épületet, így nem lehetett hosszabb ideig ezt a helyzetet fenntartani. S ezután jó ötletnek is tűnt, hogy ha az önkormányzat ingyen megkap egy művelődési házat, akkor működjön ott a Kabóca. Akkor mi abba a rossz állapotú lakótelepi épületbe költöztünk, amit később felújítottak. Az átalakításkor, az átépítésnél viszont nem vették figyelembe a mi működésünk sajátságait. A felújításkor az építésszel együtt a bábszínház számára egy önálló bejárattal rendelkező külön színházat terveztünk. Ám mivel a város úgy gondolkodott, hogy a Kabócának nem kell teljesen különálló intézménynek lennie, jó lesz a művelődési házon belül egy kis bábszínház, az egész tervet egyszerűen áthúzta. Én állandóan azt képviseltem, hogy a gyerekeknek külön, központi helyen lévő épületre lenne szükségük, ahová, ha bemennek, a hely minden szeglete, porcikája azt sugallja, hogy mindez értük van, nekik jó itt lenni. Ezt nem sikerült végigvinnem. Számomra ez kudarc. Az utolsó pillanatban is, amikor a polgármester úr elköszönt tőlem, erre tereltem a szót, ezt kértem tőle. Remélem, hogy ha a város elnyeri az Európa Kulturális Fővárosa címet, akkor ismét előkerül a téma.

– Egyébként lenne alkalmas hely, csak nem akarja a városvezetés?

– Voltak és vannak is olyan helyek, amelyeket kiválasztottak a bábszínház számára, de aztán változott a koncepció.

– És miért nem akarja ezt a város?

– Nem tudom. Egyszerűen csak úgy gondolják, hogy jó ez így. A bábszínház megkapta, amire szüksége van, létezik ennél fontosabb problémájuk is.

– Nekem az az érzésem, mintha kicsit karanténba lenne zárva a Kabóca a város szélén egy lakótelep közepén. Ide külön programot jelent kijönni.

– Pontosan. Pedig szerintem egy jó városvezetés a gyerekeket a város közepére helyezi, hogy szimbolikusan és konkrétan is ők legyenek a központban.

– Ha áttekintjük az elmúlt tíz évet, úgy látom, hogy nagyon sokat változott a társulat, nem igazán vertek itt gyökeret színészek.

– Ennek sok összetevője van. Például az is, hogy viszonylag közel vagyunk Pesthez, és elsősorban budapestiek jöttek ide. A társulat első nagy megújítói a Kolibri stúdiósai voltak. Nekem mindig könnyebb volt velük dolgozni, mert hasonló szemléletet képviselek, mint a képzésüket vezető Szívós Károly és Török Ági. De őket mindig vonzotta, és vissza-visszahívta Budapest. Mikor pedig elkezdődött az ide-oda költözés, akkor szép lassan elmentek, elhagyták Veszprémet. Három költözést csináltunk végig úgy, hogy nem a számunkra legmegfelelőbb helyet kapjuk, ez szétzilálja a csapatot. Valószínűleg nem tudtam én sem kellőképpen azt közvetíteni, hogy nem csak gondok, hanem távlatok is vannak.

– Mi lett ezekkel a fiatalokkal? Szétszóródtak, abbahagyták a pályát?

– Lovászi Edina, aki ennek az első csapatnak a tagja volt, most nagyon szépen építi a zenész karrierjét, saját kis együttest alapított. Baranyai Anita az Aranyszamár Bábszínházban játszik. Hárman külföldre mentek.

– Gondolom, nem színházzal, művészettel foglalkoznak.

– Nem, hanem kocsmákkal meg konyhákkal. Sajnos nem tudjuk eléggé megfizetni sem a művészeket, sem a társulat többi dolgozóit.

– Mert más bábszínházak jobban meg tudják fizetni a színészeiket?

– Nem tudom. Nagyon nehéz a közalkalmazotti lét. Az első csapat középfokú végzettségű volt, ennek megfelelő bért kaphattak. Nem voltak még kompenzációk, amit a bérükhöz hozzá tudtunk adni, az éppen a lakhatást fedezte.

– Tehát egzisztenciálisan sem láttak távlatokat a fiatalok a bábszínházban.

– Nem. Nem látnak. A fiatalok vidéken nem nagyon látnak olyan lehetőséget, amiért érdemes maradniuk. Azt gondolom, hogy ha sikerült volna egy önálló színházépületet szereznünk, ahol otthonra lelhetnek, akkor jobban meg tudtam volna tartani az induló társulatot. Habár a jogszabályok miatt muszáj lett volna diplomásokat szerződtetnünk. Ez afféle bárdként lebegett sokáig a fejünk fölött. Most úgy látom, hogy akik jelenleg dolgoznak a Kabócában, azok szeretnének maradni. Próbálják megtalálni a talajt Veszprémben. Remélem, hogy sikerül!

[...]

Részlet egy hosszabb beszélgetésből. A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2017/5. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.
Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft