Van esély egy jobb világra?

Tánc, zene, látvány

Az Abszurdia lazán egymáshoz fűzött jelenetek sorozatából áll. Egy „képzelt ország" életéből elevenednek meg benne jelenetek, de nem bontakozik ki belőle összefüggő történet, alig ismerhetők fel benne egyedi figurák. A tematikusan egymáshoz kapcsolódó etűdökben nem önmagáért fontos a mozgás, inkább a megjelenített élmények, a belőlük kibontakozó gondolatok kifejezőeszközeként.

Az előadás készítése közben elsősorban az foglalkoztathatta Juronics Tamást és társulatát, hogy miképp torzult el az a valóság, amelyben élünk. Annak az okait, mozgatórugóit keresték, hogy válhattak abszurddá azok a viszonyok, amelyek létünket meghatározzák. A saját mindennapi élményeikről próbáltak beszélni, ezt emelték az általánosság, illetve a szimbolikusság szintjére. De mindezt a tánc, a mozgás nyelvén érzéki, személyes tapasztalatként képesek közvetíteni.
Az Abszurdia valójában kollektív alkotás, (ahogy ezt Juronics Tamás is elmondta) a táncosok is tevékenyen részt vettek az előadás alakításában. Nemcsak a gondolataikat mondták el, hanem a jeleneteket, sőt a mozdulatokat is formálták. Az előadás többféle alkotórészből áll össze: a tánc, a mozgásjáték és a pantomim elemei egyaránt megtalálhatók benne. A koreográfiában a kifejezés ereje és egyértelműsége fontosabbnak tűnik, mint a stílusegységre való törekvés. Ennek ellenére sem hat eklektikusnak a produkció. A koherencia megteremtésében – az előadók kiváló teljesítményén túl – kiemelkedő szerepe a nagyszerű zenének és a kifejező látványvilágának van.

Mindvégig Alfred Schnittke (1934–1998) zenéje szól, amely változatossága, sokfélesége ellenére is egységes hangulatot áraszt. Az orosz zeneszerző művei közül Juronics Tamás elsősorban egy Gogol művek nyomán írt balettzenét és a Clowns und Kinder című filmhez készített muzsikát használta. Az utóbbi azt is jelzi, hogy Schnittke szerzeményei sok szempontból a cirkusz világát idézik meg, de felsejlenek bennük a filmburleszk hangulatai is, és felismerhetők benne különféle zenei stílusok reminiszcenciái is. Sokszor csúfondárosnak, játékosnak hat a muzsika, máskor meg áradóvá vagy érzelmessé válik. De mindvégig áthatja egyfajta pimasz irónia, amely még a legszebb részletekhez is idézőjeleket illeszt, de a legjátékosabb részeknek is ad valamiféle drámaiságot. A zene dinamikai változatossága erős alapot teremt ahhoz, hogy előhívja a táncosok energiáit, és felszabadítsa a bennük lévő játékosságot. Összességében Schnittke muzsikája kiváló matériáts teremt egy táncszínházi előadáshoz – különösen azért, mert maga a koreográfia is hasonló groteszk hatásokra tör, mint a zene.

Magyar táncszínpadokon ritka az olyan erős látványvilág, mint amit az Abszurdia alkotói teremtenek. Legerősebben a szereplők maszkjai hatnak. Furcsa, különös lények, csupa kopaszra maszkírozott alak jelenik meg a színen, fehérre festett fejükön néhány hasonlóképp meghúzott markáns fekete vonal rajzolja ki az arcvonásokat. De nemcsak ez teszi őket szinte egyformává, hanem az is, hogy mindannyian ugyanolyan fekete öltönyt és a fehér ingre kötött fekete nyakkendőt viselnek (az apró változtatások fontos elmozdulásokat jeleznek majd az előadásban) – még a férfiakat és a nőket sem igen lehet megkülönböztetni. Megannyi groteszk lényt, furcsa bohócot látunk, Abszurdia lakói mégis nekiveselkedett energiákkal vetik bele magukat a különféle helyzetekbe. Így minden szituáció egyszerre tűnik komolynak és komikusnak, a bohócfigurák óhatatlanul is mulatságossá színezik át a helyzeteket, miközben a létezésük mögött folyamatosan ott kísért a fájdalom, sőt a tragédia is.

Az előadás egyszerű, de változatosan használható díszletben zajlik. A színpadot oldalról és hátulról azonos nagyságú négyzetlapok határolják. De ennek a falnak elforgathatók a lapjai, így ajtókként is funkcionálhatnak. Mindez gyors váltásokat eredményez: könnyedén érkeznek a térbe vagy tűnnek el onnan a szereplők, megteremtve így a szituációk változásának, illetve a jelenetek áttűnésének lehetőségét.
Az előadás bizonyos pontján – afféle dimenzióváltásként – még meg is emelkednek a falat alkotó lapok, ekkor úgy hat a díszlet, mintha a magasból néznénk le a színpadra. A különböző jelenetekben – az adott etűd hangulatához illően – más és más színűre festi a világítás a játékteret határoló falakat. Ezen szaggatott csík fut végig, amely úgy hat, mintha egy világváros sziluettjét rajzolná ki.

A nagyszerű zene, a markáns hatásokra törő látvány és a változatosan alakuló koreográfia együttesen beszél arról, hogy milyen is Abszurdiában létezni. Történet helyett azok az állapotok, helyzetek bontakoznak ki az előadásból, amelyek alakítják az itt lakók életét. A meghatározó történések követésével a sorsukat, életlehetőségeiket érthetjük meg – az Abszurdiában való létezés természetét.

Ezután a cikk részletesen bemutatja, elemzi az előadást.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2016/5. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft

A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft