Folytatni az építkezést
Beszélgetés Barta Dórával
Barta Dóra vezetésével alakult meg 2008 decemberében az egri színház tánctagozata, mely önálló fellépésein Badora Társulat néven szerepel. A társulat helyzetét speciálissá teszi, hogy épp igazgatóváltás zajlik az egri színházban. Erről beszélgettünk Barta Dórával – két részletben: az igazgatói pályázatok beadása előtt és az új igazgató megválasztása után.
– 2010. december 28-án készült az interjú első része, amelynek végén arról faggattalak, hogy mi lesz majd az egri tánctagozattal, ha egy új igazgató lép Csizmadia Tibor helyébe. De akkor egy szóval sem említetted, hogy te magad is megpályázod az igazgatói posztot, pedig december 31-e volt a beadási határidő. Tehát amikor beszélgettünk, már fogalmaznod kellett a pályázatodat. Miért nem beszéltél arról, hogy pályázni fogsz?
– Mert nem akartam pályázni. Vártam az együttműködő partnerek megjelenését, akik arra készülnek, hogy megpályázzák az egri igazgatói széket, és felkínálják az együttműködést a tánctagozat részére. Vártam arra, hogy kiderüljön, hogy a színházi szakemberek közül kinek fordul az érdeklődése Eger felé. Bíztam benne, hogy lesz majd valaki, akivel kommunikálni tudok a színház és a tagozat jövőjéről. Szívesen beszélgettem volna bárkivel az együttműködésről. De mivel ez nem történt meg, úgy éreztem, hogy nem maradt más választásom, mint hogy én is beadjam a pályázatomat. Ezt a legeslegutolsó pillanatban tettem meg.
– Szerinted miért nem érdekelt senkit Eger az országosan ismert színházi szakemberek közül?
– Azért, mert nagyon sokan azt gondolták, hogy ez a kérdés el van döntve.
– Hogy fölösleges erőfeszítés lenne pályázni? Miközben itt van most az ország egyik legjobb társulata, aminek a munkáját érdemes lett volna tovább vinni…
– A levegőben ez az információ terjengett, hogy eldőlt az új igazgató személye. És én is csak a levegőből táplálkozhattam.
– És mit gondoltál, mi történik, ha te is pályázol?
– Megkavarom a levegőt. Valószínűleg. Egyet biztosan tudtam: van egy kialakított szakmai programom, amelynek kialakítása közben olyan együttműködő partnerek léptek be, akik nagyon erős szakmai garanciát jelentettek volna a megvalósítására. Bizonyára meglepő volt, hogy pályáztam, de elég közelről ismeretem a színház belső működését, sok mindent láttam, tapasztaltam, érzékeltem. Erre támaszkodva – plusz arra a közgazdasági érdeklődésre, amellyel a művészi értékek mellett a mai napig a színház felé fordulok – képes lettem volna egyfajta objektív, menedzserszerű színházvezetést kialakítani. Azt gondoltam, hogy ehhez egy jó teammel rendelkezem.
– Mit ígértél a pályázatodban? Milyen lett volna az egri színház, ha te leszel az igazgatója?
– Értékőrző. Mindenképpen. Majdhogynem nemzeti értéknek tekintettem azt a munkát, ami az elmúlt időszakban itt megvalósult. Biztos vagyok benne, hogy egy színház értéke a benne dolgozó színészek, táncosok, alkotók erejéből adódik. Tehát nem egy épületet láttam az egri színházban, hanem egyfajta szellemi erőforrást. Ezt a szellemi értéket szerettem volna mindenképpen továbbvinni, átörökíteni. Nyilván egy új vezetés némileg módosította volna a kialakult arculatot, de a megvalósult értékeket mindenképpen megtartottuk volna. A legfontosabb változást az jelentette volna, hogy nyitottunk volna a közönségnek azon vágyai felé, amelyek az utóbbi időben különféle fórumokon megfogalmazódtak, de ez semmiképpen nem jelentette volna az addigi irányok megtagadását. Szó sem lett volna olyan drasztikus változásokról, amelyek gyökeresen megfordítják a színház irányát. Azt gondoltam, lehetséges egy középső út, amely egyrészt megőrzi a művészszínházi értékeket, ugyanakkor figyelembe veszi a populárisabb igényeket is. Én ezeket nagyobb figyelemmel követtem volna, mint ahogy az utóbbi időben ez történt.
– Az alatt a három hét alatt, amíg nem dőlt el, hogy ki lesz az igazgató Egerben, mit érzékeltél a levegőben?
– Bevallom, alapvetően pozitívan értékelem ezt az időszakot. Ugyanúgy fejeztem be, ahogy kezdtem is a pályázási időszakot: csak és kizárólag a szakmára és a jövőre koncentrálva igyekeztem minden pillanatban megvédeni és képviselni a programot. Lokális szinten nagyon érdekes beszélgetéseken vettem részt. A szakmai meghallgatásokon túl is azt tapasztaltam, hogy egy viszonylag nyitott, odafigyelő, a kérdéseimre finoman válaszoló, személyemmel szemben nem ellenséges közösség vesz körül.
– Az önkormányzatra gondolsz?
– Igen. A fenntartóra. A fenntartók nagy figyelemmel fogadták a terveimet.
– Volt ez alatt a három hét alatt olyan időszak, amikor azt érezted, hogy más lehet a végeredmény, mint ami a levegőben van?– Igen, a végén úgy éreztem, hogy megfordulhat az eredmény. Nem a döntés napján, de a pályáztatási időszak utolsó periódusában ezt éreztem.
– Csalódott voltál, amikor mégis a papírforma jött be?– Nem, hiszen – ezzel kezdtük a mai beszélgetést – én is pontosan tudtam, hogy mi van a levegőben. A kérdés csak az volt, hogy én mit képviselek ebben az ügyben. Azt képviseltem, hogy a munka, amit 17 éve végzek a térségben, ne vesszen kárba. Hogy amit létrehoztam, az megmaradhasson. Ennek a színház igazgatása csak egy elengedhetetlen eleme lett volna. Egyszerűen az adott pillanatban nem tudtam szó nélkül hagyni, hogy mik ezek az értékek, amelyekkel azonosulni tudok. Melyek azok a közösségek, amelyekkel szívesen együttműködöm, kik azok a művészek, akikkel egyfajta közös alkotói munkafolyamatban részt tudnék venni. Ezért tudtam a szavamat hallatni ez ügyben.
– Megvolt a döntés: megválasztották az új igazgatót, gyorsan kirúgták a régit. Mi történt az azóta eltelt másfél hétben?
– Tényeket tudok közölni. Nagyon gyorsan elbúcsúztunk az előző igazgatótól, és két napra rá üdvözöltük az új igazgatót. Elhangzott a rendkívüli társulati ülésen néhány információ, ami a mi szemszögünkből – most hadd beszéljek csak a tánctagozat dolgairól – nehezen értelmezhető. A pályáztatás során alig esett szó a tánctagozatról, ezért azt gondoltam, hogy végre itt az idő, hogy rákérdezzünk arra, hogy most mi fog következni. A kérdéseink mind arról szóltak, hogy jobban el tudjuk majd helyezni magunkat az új igazgató elképzeléseiben, érzékeljük, hogy mi lesz a feladatunk. Hiszen egyet biztosan tudunk: ezt a tánctagozatot az az elképzelés tartja össze – és az első pillanattól kezdve az a vágy él bennünk –, hogy a két műfaj, a tánc és a próza azonos értékkel szerepelhet egy színházi, belső strukturális működésben. Ez a szakmánkat egy olyan helyre emeli, amely teljes mértékben ellentétes a tánckari besorolással, amelyet az új igazgató említett. Ez volt az első gesztus, amit érzékeltünk.
– Ugyanis az hangzott el a rendkívüli társulati ülésen, hogy az új igazgató csak a zenés darabokban számít a táncosokra.
– Számunkra ez olyan visszaminősítést jelent, ami nehezen vállalható. Ez a társulat, ami most Egerben van, roppant nehezen lenne képes megfelelni egy ilyen „kérésnek”. Hiszen másra rendezkedett be, más a szakmai bázisa, más adja a létjogosultságát. Ez a társulat már önálló arculatot teremtett a színházon belül. Egy professzionális táncegyüttes létének ez az alapja. Az előző beszélgetésünkkor hosszasan beszéltem a vékony mezsgyéről, amelyen – a színház igényeinek kiszolgálása és az önálló táncszínházi munkák között – egyensúlyozni próbálunk. Ez egy olyan modellt jelent, amelyet a továbbiakban is képviselni szeretnénk. Sőt azt mondom, hogy kizárólag csak ez az, amit képviselni tudunk. Ragaszkodom hozzá, hogy a táncművészek a méltóságuknak megfelelően legyenek kezelve a színház darabjaiban is. Ez nem azt jelenti, hogy ők nem tudnak statisztaként működni. Tudnak. És szívesen meg is teszik, ha önállóan is kapnak lehetőséget, hogy szuverén módon is tudjanak létezni, mint egy profi táncegyüttes. Ez az elképzelés ki van próbálva, egy szervezési-működési szabályzatban le van fektetve, hogy mi az a minimum-optimum, hogy kiegyensúlyozottan működhessen.
– Blaskó Balázs azt is mondta, hogy Csizmadia Tibor rendkívül jó döntésének tartja azt, hogy létrehozta Egerben a tánctagozatot, de nem szereti azt az irányt, ízlést, amit Barta Dóra képvisel. Ez így hangzott el.– Igen.
– Ízlésében nagyon különböző az, amit csinálni szeretnétek?
– Úgy tűnik igen. A mi műfajunk, a táncművészet önmagában is progresszívnek tekinthető. Kivéve, ha csak dekorációs felületként kezelik, mert akkor önmagát hazudtolja meg, és nem tud lépést tartani a műfajból adódó kötelezvényekkel… Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy kizárólag csak redukált módon legyünk jelen Egerben. Hiszen már van szellemiségünk, aminek kisugárzása és vonzása van. Ez egy alkotóközösség, ahol nagy az összetartás. Nem tudom elképzelni, hogy az új direktor ne vegye észre ezt a jól együttműködő, energikus, jó társulatot. Még akkor is, ha ez a fajta autonómia, amit képviselünk, hozzám kapcsolható. Nincs mese, ezt a társulatot én hoztam létre, a közgyűlés az új státuszokat valószínűleg egri voltom és a személyembe vetett hite miatt nyitotta meg. Nevem garanciát jelentett az elképzelés működtetésére, szerették volna, ha Egerben dolgozom. Bizalmat adtak a városvezetők, amikor megszavazták azt, hogy az általam képviselt elképzelésnek hosszú távon létjogosultsága van Egerben. Ezért bővítették a színház profilját. Ezt nagyon fontosnak tartom. Tehát ha mi nem maradnánk a színházban, és ott maradnának a státuszok, akkor elveszítenék azt a funkciójukat, amire létrejöttek.
– Azt is mondta az új direktor – legalábbis ezt olvastam a tudósításokban –, hogy biztos lesz tánctagozat Egerben, csak lehet, hogy nem ugyanezek az emberek fogják csinálni. Ez valami fenyegetést jelent számotokra?
– Hát hogy mondjam… Ez nem esik jól. Világos, hogy nem esik jól. Mi abban a szituációban vagyunk most, hogy az új igazgató diktál, és mi megpróbálunk kompromisszumra lépni vele. Ez a szándék bennünk van. De van egy szint, ami alá egyszerűen nem mehetünk. Az, hogy ő személyesen könnyen elengedi a társulatot, az számomra érzelmileg nehezen fogadható el. De én megpróbálok elvonatkoztatni a konkrét személyektől, kicsit még önmagamtól is. De pontosan tudom, hogy hol a helyem Egerben. Érzékelem, hogy mi vesz körül. Ez a fájdalmaimat is kompenzálja. Ugyanakkor mindenképpen érzem a veszély. Azt kell hogy mondjam, hogy egy nagyon nehéz időszak következik a tánctagozat életében. De azt is tudom, hogy mi ebben milyen álláspontot képviselünk. Van egy dolog, amit elkezdünk építeni, és ennek tovább kell folytatódnia. Azt, hogy merre alakul a ház, most még nem tudom eldönteni, nem vagyok olyan helyzetben. De azt tudom, hogy az építkezést folytatni szeretném.
Az utóbbi napokban az új egri igazgató, Blaskó Balázs egy interjúban azt sejtette, hogy
Barta Dóra vezetőimegbizatásának visszavonására készül.
Barta Dóra „maradhat és maradnia is kell, ha csak másként nem dönt, hiszen a szerződése 2013-ig szól. Én arról döntök, hogy visszavonom-e a vezetői megbízatását. Szeretnék változást” – nyilatkozta.
A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2011/1-2. számában.
