Ünnep-szindróma

Himnusz – Duna Táncműhely

Húsvétra Kinder tojás, szülinapra léggömbeső, karácsonyra öt nyelven beszélő girland – ünnepelünk. Kívül csinosan, belül pedig érdektelenül, pihenve a megszokásokban. A Duna Táncműhely remek időzítéssel, a decemberi nagybevásárlás közepette óva intő előadással mutatkozott be a Szépművészeti Múzeumban. Mi meghitt, és mi megjátszott? Vajon ki merünk nézni a pezsgőspohár mögül, amikor az újév nyitányaként felcsendül a Himnusz?
Szemessy Kinga

Farsang, március 15., anyák napja, házassági évforduló, Szentiván-éj, augusztus 20., névnap, Mikulás, szilveszter. Alkalmak a vigadalomra. Dugig vagyunk ürügyszerű örömforrásokkal – ha nem megy nélküle, persze, kell némi mankó. Ugyanakkor az idilli ünnepre való görcsös törekvés felemészt minden szabad vegyértéket. Túlélési játékká, elodázássá, versennyé torzulnak a hagyományok: nem tehetem meg, hogy nem adok ajándékot, és ha már adok, az enyém legyen a legjobb. Közösségi eseményekből konkurálásba fordulnak az ünnepek.

 

Forrás: dunatancmuhely.hu

 

A Juhász Zsolt rendezte előadás bár nem feltétlenül bőbeszédű vagy több fókuszú, de gondolat-dobbantásilag igen hatékony. Aranyvasárnap derekán díjnyertes témaválasztás. A Barokk Csarnok szobrai között impozáns csipke-jelmezbe (Túri Erzsébet) merevedve, kőtársaikhoz hasonló talapzaton állnak a táncosok (Bodor Ildikó, Bonifert Katalin, Lázár Eszter, Baranyai Balázs, Vida Gábor, ifj. Zsuráfszki Zoltán). Fennkölt márványszerűségükből apró tikek révén olvadnak ki, és a vakító fehér színpadon balról jobbra haladva egyszerre keltik hópelyhek és mázsás ajándékcsomagokkal viaskodó emberek képzetét. Közös mozgásaik széttartóak, gyanússá teszik az egység-élményt. A tökéletes unisono elmarad, így az ünnepekhez kötődő boldog együttlét tényleg csak illúzió marad. A kortárs elemek közé vegyített néptánc motívumok, a páros részek mesélnek csak zsigeri jókedvről. A produkció óvatos tükröt mutat arról, milyen kiüresedetten tudunk ünnepet ülni. Patetikus egyhangúság, széles, kitett mozdulatok a háttérben fényfestett magyar trikolór alatt – szépséggé érlelt hazugság. A táncosok mozdulataikkal egy órán át csak az esztétikusságot hajhásszák, ami bár monotonnak hat, de e hangnemet szimbolikus szembesítésként értelmezve fájó, kiábrándító pofon csattan a nézők arcán. E romantikus világ ellenpontozásáért a remek vonóshármas (Bakai Márton – hegedű, Pribay Valéria – cselló, Szalay Tamás – nagybőgő) a felelős, akik némi elektronikával megtoldott hangzásvilágukkal az est bourdonszerű kíséretét adják.

 

Forrás: dunatancmuhely.hu

 

A végkicsengés felettébb negatív. A színes hélium lufik dróton rángatják táncos-bábjaikat, vezénylik lépteiket. A látványosság, az attrakció piramisa a zárlatban mondhatni megeszi Baranyai Balázst. A változás lehetőségéről nem beszél a Duna Táncműhely; még a tánc révén se tudnak a szertartás velejéig hatolni, átszellemülni. Nem párbeszédes, hanem frontális, tényközlő, ezért már-már steril a produkció. Nincs feldobott remény, tipp, megoldási javaslat, csak a pőre tabló, lelet egy baljós tünetegyüttesről.

 

Himnusz

Duna Táncműhely

 

Jelmez: Túri Erzsébet

Fény: Lendvai Károly

Zene: Bakai Márton

Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Előadók: Bodor Ildikó, Bonifert Katalin, Lázár Eszter, Baranyai Balázs, Vida Gábor, ifj. Zsuráfszki Zoltán

Zenészek: Bakai Márton – hegedű, Pribay Valéria – cselló, Szalay Tamás – nagybőgő

 

Helyszín: Szépművészeti Múzeum, Barokk Csarnok

 


Az Ellenfény egyik következő száma egy másik cikket is közöl majd az előadásról.

11. 01. 2. | Nyomtatás |