Hargitay Ákos: Karton

A nézőket egy – a felirat szerint – “jobb sorsra érdemes” dobozfejű ember fogadja. Páran “veszik a lapot”, és pénzt dobnak neki, de a legtöbben csak elmennek mellette. Majd vetített kép jelenik meg a színpad hátteréül szolgáló dobozfalon. A négyszögekre töredezett képen aluljárószagú budapesti jelenetek tűnnek fel. Mindezt egy zenész kíséri, ott ül a “vászon” balján, majd műlábát hátrahagyva kimegy. Sutyorgás hallatszik a takarásból: “Egy halott az aluljáróban, százezer ember észre sem vette.” (Aba Kobo: A dobozember) Ez fölidézi bennem azt az érzést, mellyel mindenki szembesülhet, amikor mozdulatlanul fekvő hajléktalan mellet megy el. Meghalt, vagy még él?

A színpadi három még életben van. Egyik oldalukról egyszerre fordulnak a másikra, így kisebb a hőveszteség. Majd megindul a dobozkaraván, mindenki hozza, pontosabban tolja a magáét. Szép libasorban haladnak rendezői jobbról balra és fordítva. Most egy doboz araszol be utoljára. Láthatatlan gazdája ki-kitekint, hogy jó irányba halad-e. Felfordul a csigaház, és láthatóvá válik a “doboz luxus”. Van benne világítás és egy multifunkcionális nejlonzacskó. Ez utóbbit lehet hajtogatni, ide-oda tenni, tehát foglalkozni kell vele, mivel egy dobozban rendnek kell lenni. A nézőtéren harsány nevetés. Nem is értem, hogy minek ilyen hangosan nevetni magunkon, mikor csak annyi a különbség, hogy nekünk több zacskónk van otthon.
Újabb dobozlakók népesítik be a teret. Az egyik a sajátjában ülve, idegenül szemléli saját lábát, mely ide-oda topog. Igazából senki sem találja meg azt a tökéletes dobozt, mely minden igényét kielégítené. Talán azért, mert az eszközből életcél lett. Van, aki a kicsit szeretné nagyobbra cserélni, van, aki a nagyobbat még nagyobbra, de valahogy sohasem fér el benne senki. Egyesek átlógnak egy másik ember dobozába: dobozkapcsolat a dobozembereknek, mely nem tart sokáig. Később mindenki a fejére húzza a sajátját, és vakon kóvályog a térben, folyton nekiütközve a másiknak. A végén az egyik szereplő már teljesen elgépiesedve mozog, és, mint egy robot, a másik hátára helyezi a saját dobozát. A tárgyiasságra neki már nincs szüksége, mivel maga vált azzá. A darab valójában nem ér véget, inkább csak félbeszakad, mivel elkezd omlani a dobozfal, és egy zenész tűnik fel. Majd a három főszereplő, mintha egy számítógépes játékban lennénk, egymáshoz ütődve rombolja le a fal maradékát.     
A Karton című darab a mindennapok szomorú közhelyeiről szól. Mindenkiről, akit bedarál a mátrix, és csak a szerezni vágyás bűvöletében él, és ezáltal épp olyan nincstelenné válik, mint egy hajléktalan. Hargitay Ákos munkája ötletes, bár végig az általánosságok szintjén marad. A néző így inkább csak egy ironikus fricskát kap az orrára, de azt jól érezhetően.

Lénárt Gábor

Hargitay Ákos: Karton

Tér: Hargitay Ákos
Fény: Szirtes Attila
Zene, élőben: Ágoston Béla / Zuboly
Koreográfia, előadók: Gábor Júlia, Györke Tímea, Lakat Andrea, Buday Enikő, Botos Kira, Monojlovits Eszter, Csete Borbála, Kecskés Éva, Kovács Noémi, Tóth István Zoltán, Kovács Vera

Helyszín:
08. 08. 7. | Nyomtatás |