A táncosok elkísérnek

– Ha megnézzük a világban egzisztáló legkülönfélébb táncprodukciókat, a fajsúlyos bemutatók zöme bizony egy-egy műhelyhez kötődik; ilyenek a New York City Ballet, American Ballet Theatre, Nederland Dans Theater, Cullberg Ballet…
– Úgy hiszem, hogy a Debreceni Balett életét, lehetőségeit, céljait nemigen hasonlíthatjuk az említett társulatokéhoz.
– Ez azonban leginkább a struktúrán múlik! A Győri Balett kivételével a hazai vidéki társulatok még mindig úgy működnek, mint egy termelőszövetkezet; tehát van a tsz elnök, aki maga a színházigazgató, s teljes hatalmi jogkörrel felruházva ő irányítja az állattenyésztést, a növénytermesztést és mindent… Ez nem túl szerencsés, hiszen így olyan dolgokért is felelnie kell, amelyhez nem ért.
– A vidéki társulatok életébe már Pécsett is belekóstolhattál!
– Még operai táncosként, illetve egy kortárs koreográfusi stúdiót is vezetve megpályáztam a Pécsi Balett igazgatói posztját. Aztán természetesen találkoztam a színház igazgatójával, Balikó Tamással, s a beszélgetésből az derült ki számomra, hogy ott én egyedül nem tudok majd olyan társulatot építeni, amilyet szeretnék. Ekkor kerestem meg Keveházi Gábort, akit a magyar viszonyok között kitűnő menedzsernek tartok, vagyis az ő személyében egy menedzser típusú balett igazgató került az együttes élére, magam pedig művészeti vezetőként dolgoztam. – Ez egyébként klasszikus pécsi felállás, hiszen valamikor is Eck Imre volt a művészeti vezető, Tóth Sándor pedig a balett igazgató. – A “szereposztás” jól működött, ezt bizonyította a táncelőadásokra lassan visszaszivárgó közönség, meg a nagyon sikeres finnországi turné, ahol Tamperében az előttünk fellépő Cullberg Ballet nézőszámát produkáltuk, vagyis nemzetközi szinten is megmérettünk, s nem találtattunk könnyűnek! Tehát mégis csak voltak eredményei ennek a párosnak. Aztán snitt!
– Miért lett vége?
– Pécsett nem mellesleg voltak gondjaink is, anyagi-financiális problémák, 2004-ben pedig letelt a három év is, amelyre a szerződésem szólt, ám a döntést erősen motiválták még azok a kedvező lehetőségek is, amelyeket a debreceni direktor, Csutka István ajánlott fel. Például tizenkettőről rögtön tizennyolc tagúra bővíthettem a társulatot, ami azért is volt lényeges, mert jó pár táncos elkísért Debrecenbe, akik aztán együtt dolgoztak a korábbi, nagyon jó alappal rendelkező együttessel.
– Ez akkor tizennyolc státuszt jelent, miközben – a táncberkekben korábban száguldozó levelekből is – tudjuk, hogy jogi értelemben a Debreceni Balett nem létezik! Pécshez képest nem tűnt ez a helyzet bizonytalanabbnak?
– Csak kevesen tudják, de jogilag Pécsi Balett sincs. Amikor az ottani társulat megszületett, más volt az állam berendezkedése. Akkor azt mondta Eck Imre, hogy kvázi ő a Pécsi Balett, s olyan támogatottságot élvezett a korabeli vezetéstől, nevezetesen Aczél Györgytől, hogy az lehetett színházigazgató, akit ő elfogadott. Most megfordult a helyzet, viszont azóta sem rendeződött. Senki nem meri megszüntetni a társulatot (talán), s bízom abban, hogy nem is akarja. Jellemző módon amikor Keveházi Gáborral lépéseket tettünk azért, hogy a pécsi együttes jogi státusza megfelelő módon változzon, akkor hazai viszonylatban egyedül a Győri Balett alapító okiratát tekinthettük mintának, mert a győri társulatnak a legrendezettebb a helyzete
– Pécs után azonban mintha Debrecenben mégis nagyobb lett volna a bizonytalanság!?
– Mert a debreceni társulat mögött nem áll a pécsihez hasonló tradíció, tehát könnyebben elvágható alatta a palló. Egyébként a levelekre utalva; tényleg komoly erőfeszítések történtek; Kiss János, a Győri Balett igazgatója s egyben a Táncszövetség elnöke, Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház igazgatója és jómagam megkerestük Túri Gábor alpolgármester urat, aki meghallgatott minket, majd kérte, hogy az elhangzottakat írjam le neki levélben is, ám a mai napig válaszra sem méltatott bennünket sem személyes, sem intézményi szinten. A kulturális kormányzatban azonban hatalmas az ellenállás! Nem akar és már korábban sem akart fölvállalni egy erős tagozatot, mert félt, hogy ez pénzébe kerül. Csutka Istvánnak például – nagy megdöbbenésemre – szabályosan mint bűnt rótták fel a távozása után, hogy van, hogy egyáltalán létezik Debreceni Balett, mert ők világosan megmondták, hogy nem kell. Mégis azt gondolom, ha István marad az igazgató, sikerült volna ezen az állapoton változtatni, hiszen már tervezgettük a konkrét lépéseket is a társulati lét legalizálására; neki fontos volt az együttes, s amiben megállapodtunk, azt szinte mindig maradéktalanul megtette érte. Nagyon pozitív munkakapcsolatunk volt.
– Az évadra tervezett bemutatók teljesültek?
–  Igen, már megvolt az utolsó premier is, a magyar koreográfusok estje, amelyben Jövő-menők címmel Venekei Marianna és Lukács András művei mellett tőlem is látható egy darab. Ez a záróakkordja az ebben a formában működő Debreceni Balettnek.
– Mi lesz a táncosokkal?
– Tudomásom szerint hat státusz marad; hogy ezt mire és hogyan használja majd a színház, az számomra nem világos, de nem is az én tisztem ezt kutatni tovább. Én jó néhány táncosnak felajánlottam, hogy munkát szerzek nekik, és együtt tartom őket. Ezen dolgozom ma is; új együttest hozunk létre Magyar Balett Színház néven!
–  A hírek Gödöllőről szólnak! 
– Igen, Gödöllőn lesz a székhelyünk, s szeretnénk később a várostól is fölvenni a nevet, tehát reményeink szerint Gödöllő is szerepel majd az együttes végleges nevében.
– A táncosok mellett kik lesznek még a társaid?
– Operai munkája mellett Popova Aleszja lesz a művészeti igazgató, Vámosi Zoltán az ügyvezető igazgató, magam pedig balett igazgatóként kamatoztatom azokat a tapasztalatokat, amelyekre pécsi működésem alatt szert tettem.  
– Talán már a próbák is beindultak?
– Augusztusban kezdjük a munkát; a következő évadtól tehát már betervezett programjaink vannak, így például azt is tudni, hogy bemutatkozó előadásunk október 16-án lesz a Művészetek Palotájában, mégpedig A csodálatos mandarin és a Tűzmadár című darabjaimmal. Közben pedig három külföldi menedzserrel is tárgyalok.
– Miután az együttest még senki sem láthatta, a bizalom nyilván neked szól!
– “Lábon adtuk el” a társulatot, ám akikkel eddig tárgyaltam, azok számára világos, hogy gyakorlatilag ez a csapat a Debreceni Balett folytatása, hiszen személyemben adott a folytatás, és a táncosok többsége is ezt mutatja. Ezért lehet, hogy a repertoár egy része is velünk marad; így az említetteken túl például a Hammer és a Szív küldi című koreográfiákat mindenképpen áthozzuk, de lehet, hogy többre is sor kerül majd. A további bemutatók ügyében azonban külföldi koreográfusokkal is megbeszélések folynak, így Jorma Elo-t említhetem, akinek alkotói vonala nagyon közel áll hozzám, egy hírességgel pedig, akinek nevét most nem árulnám el, már a finisben vagyunk.
– Akkor a pénz már megvan!?
– Van annyi tőkénk, amellyel elindíthatjuk az együttest, azonban nem mondhatunk le más forrásokról sem. Bízom abban, hogy majd Gödöllő városa is felkarolja az együttest, hogy a minisztérium is mellénk áll, és persze a magánmecénásokra is számítok! Mert nagyon fontos lenne, hogy a mecenatúra Magyarországon is a kultúra felé mozduljon!

08. 08. 7. | Nyomtatás |