Levélária

Csabai Attila: giselle@csabai.mpeg.hu

A cím figyelmeztet: Csabai Attila küld nekünk valamit hazai jelenkorunkból a kibernetika nyelvén, útján, apropóján – majd meglátjuk. Igazán kíváncsivá a Giselle felhasználónév tesz, így rögtön  keresem – s teszem végig – a beazonosítási lehetőségeket. Giselle, az ártatlan és hiszékeny, törékeny egészségű parasztlányka végül egyáltalán nem jelenik meg  Csabai színpadán, őt egyedül az eredeti balett muzsikája helyettesíti.
Ebbe a partitúrába kapaszkodott elsősorban Csabai Attila, a muzikalitásáról híres alkotó: ebbe a valóban egyetlen igazán szép koraromantikus balettzenébe, annak minden lírai és drámai színével, zamatával. A zenén kívül csak komoly erőkifejtéssel fedezhető fel az eredeti Giselle-hez vezető szál.
Lőrinc Katalin

A színpadkép karakteresen egyszerű, az első felvonásban halványkék körfüggöny ölel körbe egy csomó asztalt és egy kádat, a második felvonás fehérben tartva, sok fallal, ajtóval. (A fehérség az eredeti fehér képet idézi: íme egy szál-féle.)
Az első felvonásban a hosszú, sötét bársony női ruhában, fekete női parókában megjelenő abszolút főszereplő Csabai partnerei cilinderes, fekete egyenzakós, arctalan, s bár férfiruhás, inkább semleges nemű figurák. A másodikban ezzel szemben meglepő, változó alakban látjuk ezeket a nőket (itt már kiderül róluk), kizárólag világos színekben, legsötétebb rajtuk a vér piros színe, mikor meztelen testükre kötött henteskötényben lépnek színre.
Ami a mozgást illeti, az kifejezett kísérlet arra, hogyan lehet erre a tiszta, gördülékeny romantikára olyasmit mozogni, ami teljesen felrúgja mindazt, ami ebben a kontextusban eszünkbe juthat, s ami mégis „passzol”. Az eredmény egy pregnáns, kemény, a zenére hajszálpontosan kiszámított koreográfia, mely a „kar” esetében többnyire unisono, csak jelentéktelen eltéréseket engedő szövet.
E határozott és karakán mozgásrend, mely nem enged magába semmiféle eklektikát, még inkább kidomborítja a főhős Giselle-Csabai másságát, a groteszkre és a fájdalomra épített expresszionista szólóprodukciót. Érzékeny és eredeti mozdulattanulmányba nyerünk bepillantást: az első felvonásban például vezérmotívum a könyökkel való mozgásindítás, a másodikban a bokaízület kidöntéséből adódó kifejezési lehetőséggel játszik gyakran.
Miről szól tehát az előadás?
Az első felvonás hivatalnok-közegében vergődő, papírjai fölött zokogó, azokat eldobó és újra kereső (vízből is előhalászó) magányos alak hova lép tovább a második felvonásban?
Nos, mintha megcserélődött volna az eredeti Giselle-szerkezet két felvonása. Ott a színes, balsejtések mellett is szórakoztató első rész végén robban a dráma, s csap át őrületbe a főhős gyengesége, a második rész a csendes, kitartó és szívós harcé egy adott, szigorú közegben, a képzelt túlvilágon…
Csabainál utóbbi az első, míg a második felvonás teljesen feldobódik mindenféle színes történéssel (pihék, kések, sikolyok, retikülök, magas sarok, meztelen fenék; minden, ami élő, pezsgő, romlott vagy romlásra ítélt, műcsillogó, műhalálos, médiakompatibilis világot jelez), melynek végén szomorú-szép, romantikus álomruhákban (előbb fehér, majd fekete) bevonuló főhősre rázárul a magány. Az őrület magánya, és szó szerint rázárul: az egyik fehér falrészletből kabin zárul köré, benne óriási, dőlt kereszt. Falai sűrűn átszúrva beledöfött ollókkal – most, hogy felénk fordult a fal visszája, látjuk meg titkát: kívülről kis tüskék látszottak mindeddig. Rendre kizuhan a falakból egy olló, csattanva hull a hős mellé – mögé – elé, míg ő már döfi is vissza, s így tovább, a függöny zárásáig, paranoiásan…
Mivel a művészetben – egy határozott és tudatos cél érdekében – mindent szabad, nem szállnék vitába azzal, mivé alakult a romantikus sztori Giselle-jének „őrülete” ebben a feldolgozásban. (Az eredeti mese Giselle-je ugyanis sem paranoiás, sem depressziós, sem skizofrén nem volt, hanem szervi szívbajos, akinek ez a legyengült, beteg szerve nem volt képes megbirkózni a súlyos lelki teher (a szerelmi csalódás) feldolgozásával: „őrülete”  a haláltusa víziókkal terhes átmeneti állapota eszmélet és halál között.) Hagyjuk tehát az összehasonlítást.
Létrejött egy alkotás, melyet a groteszk és a szomorúság jellemez, mely öniróniától sem mentes áriája, de kétségbeesett zokogása is egy magányos alaknak, akit egy durva, szélsőséges és monoton világ vesz körül.
Azért a zeneszerzőt, akinek nagyon sokat köszönhet ez a produkció, fel lehetett volna tüntetni a színlapon.

giselle@csabai.mpeg.hu
Csabai Attila Társulata

Zene: Adolphe Adam
Látvány: Csabai Attila
Díszlet: Bedőcs Imre
Jelmez: Xabay team, Völgyesi Vali, Fehér Erika
Haj, smink: Lime Stúdió
Dramaturg: Lőkös Ildikó
Rendező, koreográfus: Csabai Attila
Előadók: Báder Nikolett, Csabai Attila, Domokos Flóra, Duda Éva, Gresó Nikoletta, Miriam Friedrich, Szenczi Fruzsina, Scheer Magda, Petyi János, Pintér Gábor

Helyszín: Nemzeti Táncszínház
08. 08. 6. | Nyomtatás |